|
Brünhilda |
Natalia LL az 1970-es évek óta formál szerepeket a női lét paradoxonjaiból, de nem típusokat jelenít meg, ahogyan Cindy Sherman: fotói, videói, filmjei és digitális vagy festett nyomatai a test jogát perelik vissza a politika, a bigottság, a lelki torzulások, a nemi kiszolgáltatottság és a mindent elborító fogyasztói attitűd erőszakosságától. Az evés, az alvás, a szeretkezés, a boldogság jogát, a csúnyaság, az öregség jogát. Nem csak huszonéves, szőke, nagyszemű lányokat látunk, hanem középkorú, hízásnak indult asszonytesteket, amint körbefonja őket egy cső, majd az arcukon gázmaszkban végződik. Gyakran használja a megkettőzés eszközét, egymásra exponálja egy test két mozdulatfázisát, és ezzel esetlegessé teszi a beállítást, viszont megerősíti magát az ábrázolt helyzetet. Több műben is eljátszik a saját nevével, vagy a női testből épít ábécét. Egy hetvenes években született munkájában a férjével látjuk szeretkezni, a sok kisméretű fotóból kreál egyetlen mondatot.
|
Koponya |
Az önmagát szexuális fogyasztásra felkínált nő, a banális és megalázó szerepeket közönnyel elfogadó test újabb és újabb változatai nem túl kedvező képet vetítenek a tulajdonjogra épülő, férfi központú társadalom elé. Mégsem elsősorban a társadalomkritikai olvasat visz közel a művekhez: azok inkább a lét teljes megtapasztalásáról beszélnek. A behatolásról, a szex és a világ megértésére irányuló törekvés analógiájáról. Az intim tér, a létezés koordinátái a test totális megélésével rajzolódnak ki Natalia LL munkáiban.