Sem a humor, sem az építkezés nem áll távol a tárlat szellemiségétől, de nem ilyen egyszerű formában. Három fiatal ékszertervező és egy fotóművész anyagát hangolta egymásra Somosi Rita kurátor, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kortárs ékszer fogalmát vitrinek, decens kis kazetták helyett egy nagyszabású térbe helyezze. Ez a gesztus radikálisan szakít a finom rezdülésekből és utalásokból álló ékszer-értelmezéssel és arra biztat: fedezzük fel a test díszítésén túli, inkább a belső szférákból a test színpadára lépő tartalmak ékszerként való megnyilvánulását. Azonosító jelek, lelki folyamatokat vizualizáló tárgyak, emlék-őrző kamrácskák az itt bemutatott ékszerek. Körülöttük pedig a hófehérbe öltözött üres tér, a Peter Brook-féle ideális színpad, amely helyet ad nekik, de nem kényszeríti rá a maga törvényeit: bármelyik ékszer bárhol előkerülhet. Asztallapról lelógva vagy nyitott fiókban, ferde felületen. Az egyik kompozíció a plafonról lecsüngő, piros és fekete golyóbisokból áll, csak úgy viselhető, ha az ember alájuk áll és a golyókat a testéhez igazítja. Vági Flóra varázslatos, növényi ornamentikát idéző papír-művei, Vékony Fanni műanyag dobozkái, amelyekben a céklaportól a nagymama fényképéig bármi előfordulhat, Lőrincz Réka ízekre szedett, Barbie-rózsaszín pónifigurái, a nagyon különböző anyaghasználat és értelmezési háttér ellenére, jól egymásra találnak ebben a fehér térben. A közös nevező voltaképpen maga a fehérség, a kitöltendő tér, ami az ékszer esetében az emberi testnek felel meg: ezt kell feldíszíteni, ellátni a belső képek kivetüléseivel.
Lőrincz Réka munkája
A negyedik alkotó, Kudász Gábor Arion részben ellenpontozza, részben értelmezi a három ékszertervező munkáit. Fotói megismétlik a tér elemeit ? egy fehér fűtőtest fölött annak fényképét látjuk ?, fölerősítik az üres tér és a tárgy viszonyának lehetséges változatait és egy-egy látványelemre fókuszálva elgondolkodnak ékszer és test kapcsolatán. Kudász fehér vagy fehérre festett tárgyakat fényképez, nyugodt, szemlélődő pozíciót vesz föl közöttük, arra kíváncsi, hogy a fehérségben mennyire veszíti el eredeti karakterét az ábrázolt tárgy. Egy másik sorozatán a három tervező munkáit viselő modelleket látunk, de nem a hagyományos modellfotó eszközeit használja, hanem kifejezetten sebeket ejt, jeleket vés a testekre. Vagy kiemel egy apró részletet ? egy lyukas zoknin kitüremkedő bőrkeményedést ? és azt a kamera fókuszába helyezve szinte ékszerként mutatja be.
A klasszikus ékszer-fogalom időtlen értéket jelent, Kudász képei és a három tervező tárgyai viszont éppen az idő nyomaiból avatnak szépséget. Az ékszer ebben az értelemben nem az elmúlás elleni örök szépséget, hanem magát az elmúlást, az emlékezést, a vágyakat és kötődéseket jeleníti meg, ezzel kap különleges helyet a kortárs művészetben.
