Tésztatörés felsőfokon

Bár a tésztahídépítés első hallásra leginkább a pudingreszeléshez hasonlít ? vagy is hajlamos az ember a gyerekek sokszor értelmetlennek ítélt játékaira asszociálni a hallatán ?, ez egy több évtizedes nemzetközi múltra visszetekintő műfaj, amelynek az utóbbi szűk tíz évében a magyar versenyzők az élvonalába kerültek. Ezen belül is leginkább a Budapesti Műszaki Főiskola, jelenlegi nevén Óbudai Egyetem hallgatói, amelynek Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán május 21-én rendezték meg a RECCS 2010 - VI. Közép-Európai Tésztahíd-építő Bajnokságot.

 

Ahogy az intézmény dékánja, Horváth Sándor elárulta: olyannyira komolyan veszik a dolgot, hogy a közeljövőben szeretnének tésztahíd-pítő világszövetséget alapítani, aminek révén aztán szabad út nyílik a saját világbajnokság megrendezése felé. Ezt a titulust egyelőre a kanadai Okanagan University College évente megrendezett versenye tudhatja a magáénak ? amelyen nem mellesleg az utóbbi hét évben hat alkalommal a ?bánkisok? győzedelmeskedtek. Nem beszélve arról, hogy a kanadai szervezőkbe vetett bizalom erősen megingott, amikor a legutóbbi megmérettetés alkalmával az első helyre köztudottan esélyes Bánki-csapat hídja titokzatos módon ? a többi nevező hídjával közös tárolóhelyen ? összetört.

 

 

A tésztahídépítők versenye egyébként hihetetlenül izgalmas esemény, és korántsem arról szól a történet, hogy a csapatok órákon keresztül pepecselnek a szerkezetekkel. A nevezők reggel a kész híddal érkeznek, majd az alkotások ? ha megfelelnek az 1 méteres fesztáv, illetve az 1 kg-os maximális súly kritériumának ? egy ún. terhelőkeret segítségével válnak a rájuk nehezedő súly martalékává. A tésztahídra helyezett kampóval összekapcsolt mechanikus húzógép egyre nagyobb terhelésnek veti alá a szerkezetet, miközben a közönség egy kijelzőn követheti figyelemmel a növekvő kilók számát.

 

A csúcsponton, a híd megtörésekor nem csak az derül ki, hogy mennyi a teherbírása, de a megsemmisülés hogyanja azt is leleplezi, mennyire stabil szerkezettel állunk szemben. Több szervező is hangsúlyozza: a gyengébb híd apránként, szálról szálra, lassan adja meg magát, míg az igazán jó híd szabályosan felrobban. Ez egészen kézzelfoghatóvá válik a verseny pillanataiban is: a szinte haraphatóan fokozódó feszültség óriási tésztagejzírben oldódik fel például a győztes győriek, Györei Marcell és Czipó Dávid ?Zazi? fantázianévre hallgató hídjának esetében. Az anyagból bőven jut a közönség soraiba, de még a plafonra is - a gyönyörködtető pusztulást pedig csak tetőzi az első helyhez elegendő 369 kg-os (!) teherbírás.

 

Az eredetileg kárpát-medencei bajnokság nagyon szimpatikus módon nem veszi szigorúan a határokat: így fordulhat elő, hogy az eseményre lett, olasz és iráni résztvevők is érkeztek, akik közül az utóbbiak egy harmadik hellyel (330 kg) távozhattak. Az iráni csapat egyik hölgytagja elmondta: az interneten találtak rá a versenyre, és saját tésztából készítették az ? egyébként gyönyörűen kimunkált ? hídjukat. A tészta és a ragasztó minősége döntő momentum az építésben: az első helyen végzett Györei-Czipó páros például egyikük húgával hozatott Velencéből alapanyagot ? amint azt a mellékelt ábra is mutatja, nem hiába.

 

A verseny rendezői a Széchenyi-év alkalmából a Lánchíd kicsinyített tésztamásának megépítésére is buzdították a vállalkozó szelleműeket: az egészen megdöbbentő darabokat is felsorakoztató mezőnyből meglepetésre az iráni Mehran Seyed Razaghi diadalmaskodott. A bajnokság tehát mostmár nem csak hazánkból és a határon túlról, de távolabbi országokból is vonzza az érdeklődőket. Kétségtelen: tésztaépítő-nagyhatalom vagyunk ? és ez nem kevés.