Tetszik az EU-delegációknak a Habsburg-galéria

(MTI) - Péterfi Csaba elmondta, hogy a vendégek egyik kedvence a kétéves Mária Valériát és hűséges, Brave (Bátor) nevű kutyáját megörökítő kép. A Mária Valéria szárny folyosóján egyebek mellett Ferenc József, Erzsébet császár- és királyné, Mária Terézia és gyermekei is látható egészalakos festmények formájában. 
    

A királykisasszonyt és négylábú játszópajtását állítólag Franz Schrotzberg , a monarchia ismert udvari festője örökítette meg fotográfia alapján: ezt a módszert alkalmazta például Ferenc József és Erzsébet esetében is, hiszen őfelségéék csak nagyritkán ültek modellt - tárta fel az igazgató.
    
Azt, hogy a kis Mária Valériát kétéves korában ábrázolja a nem mindennapi festmény, a hajdani Erzsébet Királyné Emlékmúzeum katalógusából is lehet tudni. A múzeumot Sisi 1898-as tragikus halálát követően, tisztelői kezdeményezésére Hauszmann Alajos építész tervei alapján alakították ki a budai királyi várban, a Szent Korona közvetlen szomszédságában. A zömmel adakozásból származó műtárgyak között ott volt a kisgyermekről és kutyájáról készült festmény is.
    
A képről - illetve egy két évvel később, Gizella főhercegnő eljegyzésekor készült hasonló akvarellről - az is kiderül, hogy a derék pásztorkutya nagyon szerethette a gödöllői királykisasszonyt, illetve, hogy az eb szinte családtagnak számított.
    
A második világháborúban a főváros ostromakor a vár is megsérült, de az emlékmúzeum nagy részét - közöttük a Mária Valéria képet - sikerült megmenteni. A festmény a Nemzeti Múzeumból került ideiglenesen a Gödöllői Királyi Kastélyba az uniós elnökség delegációinak nagy örömére - közölte Péterfi Csaba.