Toldi éneke faliképre álmodva

Mindössze tizenkét falikép, hímzés fogadja a látogatót, aki Torma Anna munkáira kíváncsi. Van köztük 80x80-as és másfélszer két méteres is. Van, amelyiknek a Rózsa és liliom vagy a Játék esős napokon címet adta, de több is van, amely Bestiarium néven van kiállítva. A latin bestiarum középkori állatkönyv volt, amelyben mesés állatok tulajdonságairól, allegorikus sajátosságairól írtak.
Nos, valójában a mese és az allegória ötvözete jelenik meg Torma Anna faliképein. (Bár Keserű Katalin bátran használta a faliszőnyeg kifejezést is.) Mindez pregnánsan a Bestiarium II. című munkán jelenik meg, ahol a cérnából szőtt mesefigurák mellett, mint valami hieroglifa, olvasható Toldi éneke. A kép 2001-ben készült Kanadában, ami Torma Anna szülőföldhöz való kötődésének hű bizonyítéka, hiszen már több mint egy évtizede a hazától távol él.

Képzeljünk magunk elé egy szép és fiatal nőt, amint az információs társadalom globalizált világában otthon ül, és naphosszat tűvel és cérnával babrál - hímez -, vagy ismeretlen, múltbéli emberek által készített textilek foszló darabjait illeszti egymáshoz új egésszé. Ahogy Keserű Katalin is fogalmazott: ez lehet akár élő anakronizmus is, meg nem is. Elsősorban azért nem, mert Torma Anna minden műve globálisan érthető információ a figyelemről, arról, ahogyan élünk.

Nálunk a patchwork (foltvarrás) térhódítása óta sokan (s nemcsak a szakma és a kritikusok) fenntartásokkal fogadják a "nem klasszikus" textilmunkákat. A textillel művészi szinten munkálkodók különleges helyet alakítottak ki nálunk a 60-as években, amikor a szocreál és a rejtett modernizmus mellett alternatív helyszíneken megjelent a pop és a conceptual art. Nekik is köszönhető, hogy leomlottak a falak az iparművészet és a képzőművészet között. Az addig művészeten kívüli textilművészet egyre inkább elfogadtatta magát.
Ekkor végezte tanulmányait Torma Anna, aki aztán hamarosan az új műtípusok kísérletezői közé verekedte be magát. Azonban sajátos női érzékenységével két véglet (az avantgardok és a hagyománykövetők) közt találta magát, majdnem társtalanul. Már csak azért is, mert nem reneszánsz és barokk kastélyokban művelt úri hímzést, sem nem a népművészet egyformán díszes használati tárgyait művelte és műveli.
Ő a textilképek új változatát hívta életre: a színes fonalakkal mesét és önálló gondolatait személyesíti meg. S a legszemélyesebb műformát, a naplót újította meg egy vizuális művészeti ágban: saját élete naplójaként hímezte meg gyerekei és szobrász férje mindennapjait rajzaik alapján összeállított, kollázsszerű kompozícióban.