Tolnai fotós nyerte a gemenci fotópályázat fődíját

Képző


krizakistvan_tolgyfak.jpg
 Krizák István: Tölgyfák

(MTI) - Az alapítvány második alkalommal írta ki a pályázatot, amelyre a gemenci erdő növényvilágát, erdőállományát bemutató fotókkal lehetett jelentkezni.

   
A felhívásra 19 fotós összesen 190 képét küldte el, a március 21-ig látható tárlat ebből harminchárom fotográfián keresztül ad ízelítőt.
   
Az első díjat és a vele járó 300 ezer forintot Krizák István Tölgyfák című alkotásával nyerte el, a kuratórium November című képéért neki ítélte a 100 ezer forintos harmadik díjat is.
   
A 150 ezer forintos második díjat megosztva a tolnai Kalotás Zsolt a Baja és Pörböly között fekvő Báli-síkot árvíz idején ábrázoló légifotója, illetve a budapesti Kelemen Attila gémeket megörökítő Gemenci hajnal című sorozatának első darabja kapta.
   
A fotópályázat különdíja - egy hétvégi gemenci fotózás lehetősége - egy két évszázados tölgyet ábrázoló, Az óriás alatt című képéért Elblinger Ferenc szekszárdi fotósé lett.
   
Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója a kiállítás megnyitóján elmondta: a tervek szerint az első pályázati anyaghoz hasonlóan a most beérkezett alkotásokból is albumot ad ki az erdő- és vadgazdálkodási társaság.