Tovább tartó tárlatok Debrecenben

Képző

Ámos Imre (1907-1944/45)  festő, 1927-től 1929-ig a budapesti műegyetemen, 1929-35-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula tanítványa volt. 1931-ben állított ki először a Szinyei Társaság Tavaszi Szalonjában. 1935-ben feleségével, Anna Margittal együtt kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Ebben az évben megkapta a Lipótvárosi Kaszinó Ruszt-díját és a Munkácsy Céh tagja lett. 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) választotta tagjává. Ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. 1937-ben tanulmányútra ment Párizsba, ahol kapcsolatba került Chagallal. 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett. 1940-től 1944-ig  munkaszolgálatos a Délvidéken, majd a keleti harctéren. 1944 nyarán Németországba hurcolták, feltehetően szászországi táborban pusztult el.

 
A nagy érdeklődésre való tekintettelugyancsak tovább, március 2-ig tart nyitva a Kibontott táj című kiállítás, amely a szakmai közvélekedés szerint legjobb magyar kortárs képzőművész, Bukta Imre életművét mutatja be.