Tovább vándorol a Tájodüsszeia tárlat
A 2010: Tájodüsszeia vándorkiállítás 2010 végén nem búcsúzott el. A következő négy kiállítási helyszín dátuma már ismert. Január 28-tól 3 héten keresztül Győrött, a LEIER City Centerben (volt Frigyes-laktanya) lesz látható, 28-án szakmai nap kíséri a megnyitót, ahol az Észak-Dunántúl építészeti és tájépítészeti projektjeiből csemegéznek. Március elején átlépik a kiállítással az országhatárt és a Vajdaságban teszik közszemlére. Várhatóan március 3-án nyílik meg ugyanis a Tájodüsszeia Szabadkán, a szecessziós Raichel-palotában, majd március 25-étől két hétig a kiállítás a magyarkanizsai művelődési házban lesz látható. A tervezett pécsi helyszín még bizonytalan, de annyi bizonyos, hogy Fehérvárcsurgón, a most felújított Károlyi kastélyban a Károlyi József Alapítvány és a Fejér Megyei Építész Kamara közreműködésével az Európai Dísznövény és Kertészeti Napok keretén belül rendzik meg a kiállítást június 3-5 között.
A magyar társadalomnak csak igen elenyésző része hallott egyáltalán a tájépítészeti diszciplína létezéséről, még kevesebben tudják definiálni, hogy valójában ez a szakma mivel foglalkozik. A kiállítás tematikája során arra próbálnak fókuszálni, hogy minden érdeklődő a lehető legteljesebb képet kapja a szakmáról.