Kiss István megnyitón elhangzott beszéde: Tisztelt Vendégek, Kedves Kiállítók! A most megnyíló kiállítás az alkalmazott művészetek egy ágának, a tipográfiának bemutatkozása, de egyben ünnepe is. Az emberek minden nap találkozhatnak a tipográfiával, a betűk esztétikumával, mégis azt hiszem, kissé ismeretlen terület ez még azok számára is, akik egyébként érdeklődnek a vizuális művészetek iránt. Megszokott dolog, hogy reggelente kezünkbe kapjuk az újságot, amely jól olvasható és áttekinthető. Érdeklődve olvassuk a szakfolyóiratokat, szakkönyveket és táblázatokat, grafikonokat tanulmányozunk bennük. Hazafelé, a villamosból kitekintve reklámokban, óriásplakátokban gyönyörködhetünk. Pihenés gyanánt pedig esetleg finom papírra nyomtatott regényt, talán még verseskötetet is a kezünkbe veszünk. Mondhatjuk, hogy életünk minden részletében jelen van a tipográfia. Ezeket előrebocsátva tegyünk most egy rövid időutazást a közelmúltban. Néhány évvel ezelőtt, a MIE Felsőfokú Tipográfus tanfolyamát elvégezve kedves volt hallgatóm, Bornemisza Rozi lakására hívta kollégáit, hogy minden hónap első csütörtökén lilahagymás-zsíroskenyér és némi szabadon választott ital mellett együtt legyenek a csoporttársak és volt tanáraik. A szalon látogatói között később megjelentek az érdeklődő kollégák és az újonnan végzettek. Az estéken meghívott előadókat hallgattunk szakmai titkaikról, új munkáikról vagy technikai újdonságokról. Ezeket az együttléteket Rozi Tiposzalonnak nevezte el, amely mára bejegyzett szervezetté nőtte ki magát, neve: Magyar Tipográfusok Egyesülete. Tagjainak száma meghaladja a száz főt. Közöttük nemcsak budapestiek, hanem kisebb-nagyobb településeken élők is vannak. A közelmúltban történt, hogy az egyesületet befogadta a Képző- és Iparművészeti Társaságok Szövetsége. A Tiposzalon estéinek egyikén felmerült az a kívánság, hogy a szalon tagjai önálló, kreativitásukat bemutató munkákat készítsenek. Pályázatot hirdettünk, és a jeligés terveket magunk közül alakult szakmai zsűri bírálta el és válogatta ki. Így jött létre az első kiállítás anyaga, amelyet a bécsi Collegium Hungaricum-ban mutathattunk be először. Most újabb kiállításon mutatkozik be a Magyar Tipográfusok Társasága. Ha körbetekintünk, feltűnhet, hogy a munkák színesek, látványosak, annak ellenére, hogy a köztudatban fekete-fehér műfajként rögzült a tipográfia. Szakmánk a számítógép megjelenésével teljesen átalakult, miként a vele szoros kapcsolatban álló nyomdaipar is. A tipográfus már jó ideje nemcsak a szöveget alakítja, hanem kitalálja és létrehozza a teljes látványt is - színekkel, képekkel együtt. Hogy ünnepet említettem az elején, annak az az oka, hogy ünnepnek tartom, ha figyelem irányul rejtekező szakmánkra. Az itt kiállítók mindegyike a hétköznapokon olvasni- és néznivalót készít, könyvet, folyóiratot, napilapot tervez vagy tördel, műveli a tipográfiai aprómunkát, szolgálja az olvasót. De most, el alkalommal ismét megmutathatja alkotókészségét, szellemi felkészültségét az alkalmazott műfajjal járó kötöttségek nélkül. (Ez persze nem egészen igaz. Egy gyenge határ mégis van, a téma: a Levél.) Kérem Önöket, hogy tekintsék meg szeretettel és figyelemmel ezt a tárlatot. Szeretettel, mert ahhoz, hogy az alkotók szándékát megérthessük, odaadás és beleérzés kell. Figyelemmel, hogy észrevegyék azokat a gyakran rejtett üzeneteket, amelyeket a kiállítók vizuális eszközeikkel kívánnak közölni Önökkel. Kívánom, hogy találjanak örömet benne! (És fogyasszák el vagy őrizzék meg a tiposzalon-cukrokat is.) A kiállítás helyszíne: Aranytíz Művelődési Központ, Budapest, V. Arany János utca 10. A kiállítás megtekinthető: 2006. szeptember 07. - szeptember 26.
