Új festmények a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében

Képző

(MTI) - Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára a szerdán véget érő Reneszánsz évről szólva elmondta, ez volt az első átfogó, tematikus kulturális évad Magyarországon. 300 helyszín, 1000 program, több mint 3 millió látogató, 4 milliárd forint - mutatta be Csák Ferenc számokkal a Reneszánsz évet, amelynek keretében többek között 34 kiállításra, 29 színházi bemutatóra, 30 konferenciára, valamint 95 fesztiválra, falunapra került sor.
 
Hiller István az évad eredményeit ismertetve kiemelte: megvalósult egyebek között Vitéz János esztergomi dolgozószobája, a Studiolo rekonstrukciója, létrejött a Magyar Digitális Képkönyvtár, több mint 100 ezren kattintottak a www.reneszansziwiw.hu weboldalra, A reneszánsz túrák során 45 ezer, rossz anyagi körülmények között élő diák utazhatott osztálykirándulásra, de számos tájház, köztér is megújulhatott. A tervek szerint magyar-román együttműködésben megkezdődik a kolozsvári Mátyás-szobor felújítása is - tette hozzá.
 
 
Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatója elmondta, a Kakas Istvánt és feleségét ábrázoló portrépár egy észak-olaszországi műkereskedőnél bukkant fel, a festményeket az Oktatási és Kulturális Minisztérium által nyújtott támogatásból vásárolhatta meg a múzeum. Mint hozzátette, a festmények  bemutatására az MNG kamarakiállítást rendez, amely a két, ritkaságnak számító alkotás mellett dokumentumok segítségével eleveníti fel Kakas diplomáciai tevékenységét, építkezéseinek Kolozsváron ma is látható nyomait, továbbá festményeken és metszeteken jeleníti meg az erdélyi történelem kortárs szereplőit.
 
A Buzási Enikő művészettörténész által rendezett kiállítás 2009. február 10. és március 15. között lesz látható a múzeum A épületének első emeletén.
 
A kamaratárlat után a portrépár a tartósabb bemutatást is lehetővé tevő restauráláson esik át, így a közönség valószínűleg az MNG állandó kiállításán is találkozhat majd vele - közölte a múzeum főigazgatója.
 
Korábban: