Új múzeum alapítását tervezi Békéscsaba

Képző

(MTI) - Új múzeum alapítását tervezi Békéscsaba önkormányzata, a testület erről csütörtökön döntött. A tervek szerint a belváros egyik patinás, de elhanyagolt állapotú, több szintes ingatlanát felújítva teremtenék meg a helyet a jövendő Jankay Tibor Múzeum és Művészetek Házának.

A testület döntése szerint a 2006-os címzett támogatáshoz bejelenti igényét és benyújtja pályázatát. A beruházás értéke megközelíti a 800 millió forintot, amelyből a város mintegy 120 millió forintos önrészt vállal. A múzeumalapítás szándékáról Benkóné Dudás Piroska, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a megyei jogú város 1994-ben megörökölte az Egyesült Államokban elhunyt békéscsabai származású festőművész, Jankay Tibor hagyatékát. A mester a végrendeletében meghagyta, hogy hagyatékát állandó kiállítás keretében mutassuk be a nagyközönségnek - tette hozzá.

A háromezer olajfestményt, csaknem háromszáz kerámia szobrot, mintegy százötven néprajzi tárgyat, szobrot, maszkot, totemoszlopot tartalmazó hagyatékot az önkormányzat csak átmenetileg tudta elhelyezni - magyarázta, megemlítve, hogy a raktárépület állaga folyamatosan romlik. A város kereskedelmi központjának harmadik emeletén ugyan megnyílt egy Jankay Galéria, ám a kiállítóhely 240 négyzetméterén csak Jankay Tibor művészetének szűk áttekintésére nyílik lehetőség fűzte hozzá.

Benkóné Dudás Piroska elmondta, hogy a tervezett múzeumban nemcsak a Jankay-hagyaték kerülne, hanem a Békéscsabán nyomdát alapított Tevan-család városnak adományozott hagyatéka is. Szintén e múzeumban kapna helyet az a mintegy hetven kortárs szlovák műalkotás is, amelyek a felvidéki Dunaszerdahelyről kerültek viszonossági alapon Békéscsabára. A művészetek házában ezenkívül lehetőség nyílna további időszakos kiállítások megrendezésére, míg a tervezett kamarateremben komolyzenei koncertekre is várnák a zeneszerető közönséget - mondta Benkóné Dudás Piroska.