Új múzeum nyílik Hevesen

Képző

(MTI) A tárlat Hegedűs Béla helyi néprajzkutató gyűjteményére épül; a 100 éve született autodidakta tudós, 1981-ben bekövetkezett haláláig, mintegy 8400 helytörténeti jelentőségű tárgyat gyűjtött össze. Mint azt Kontra Gyula, a település polgármestere az MTI-nek elmondta: a múzeum kialakításáról már 1984-ben, Heves várossá nyilvánításakor döntés született és az akkori tanács a régi Községházáról új épületbe költözött. A megvalósításra ugyanakkor ez idáig nem jutott pénz. Most különböző pályázatok nyomán sikerült összegyűjteni az épület felújításához és berendezéséhez szükséges húsz millió forintot - mondta a polgármester.

Az épületben öt termet alakítottak ki: az elsőben egy, a Heves környéki nemesi kúriákra jellemző szobabelsőt alakítottak ki, egy másikban az 1848-49-es szabadságharc hevesi hőseinek állítottak emléket, a harmadikban a város híres szülötteit fotókon bemutató arcképcsarnok látható. A következő teremben a hevesi paraszti élet, a háztartás eszközeit állították ki, illetve ugyancsak egy emlékszobát rendeztek be Tompa Bélánénak, a világhírű Hevesi Háziipari Szövetkezet alapítójának tiszteletére. A helyiséget a szövetkezet szőttesei díszítik.

Szintén az épületben kívánják berendezni a hevesi születésű Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész kiállítását. A tárlat a tervek szerint májusban nyílik meg - mondta a polgármester.