Új otthont kap 23 ezer NDK-s műalkotás

Képző


beeskow_var.jpg
A vár jelenleg

(MTI/dpa) -  A művek - köztük Neo Rauch egy nagyformátumú képe - jelenleg a beeskowi művészeti levéltár raktárában találhatók. Dudler egy új, a jelenlegi hely kétszeresével rendelkező épületet tervezett, amely megfelelő körülményeket biztosít a műalkotások tárolására. A háromezer négyzetméter területű épületet a műemlékvédelem alatt álló középkori beeskowi vár háborús sérülések nyomait viselő keleti szárnyához építik majd az elképzelések szerint.
    A győztes terv kidolgozójának nevéhez fűződik a berlini Humboldt Egyetem új könyvtárának megépítése: Dudlernek Berlinben, Zürichben és Frankfurtban is van irodája.
    A háromemeletes, csúcsos tetejű épületben elegendő hely lesz az alkotásoknak. Tilman Schladebach, a beeskowi várpalota igazgatója szerint a tárgyak felelősségteljes tárolására eddig nem volt lehetőség, a "képek most szenvednek".
    Ha minden a tervek szerint halad, a tízmillió eurós projekt 2013 végére készül el. Ehhez azonban európai uniós támogatásra is szükség van. A kérelmet már benyújtották, döntés tavasszal várható - mondta el Frank Steffen, Beeskow polgármestere. Helmuth Markov tartományi pénzügyminiszter nyíltan kimondta, egyedül nem tudják finanszírozni a megvalósítást.
    Nemcsak az archívumban őrzött grafikák, festmények és fotók kerülnek majd az új épületbe. Ezekhez járulnak még a berlini művészeket támogató alapítvány gyűjteményének darabjai is, így végül összesen 38 ezer műalkotásnak kell helyet találni az újonnan elkészülő intézményben.
    A művészeti archívum az NDK képzőművészetét dokumentáló központ lesz, amelynek állományát tudományos kutatásokra és kiállítások szervezésére is használják majd.
    A műalkotások egykor a párt, szervezetek és állami szervek tulajdonában voltak, megbízásra vagy pályázatokra készültek, majd felvásárolták vagy elajándékozták őket, és vendégházakban vagy oktatási központokban kaptak helyet. Az NDK utáni időszakban ezek a művek különvagyonként a vagyonkezelő társaság igazgatása alá, majd 1994-ben származási helyük szerint az új kelet-német tartományok tulajdonába kerültek.