Újabb értékes, a második világháborúban elrabolt festmény került vissza Varsóba

Képző

 

(MTI) - A festmény nyomára 2009-ben bukkant egy lengyel művészettörténész a düsseldorfi Peter Karbstein aukciós ház honlapján. A műtárgy felismerésében a szerencse is szerepet játszott, mivel a képet a világháború előtti múzeumi leltárban csak fénykép nélkül dokumentálták. Reprodukció hiányában a festmény még a lengyel gyűjteményekből elrabolt műkincsek hivatalos listáján sem szerepelt, ami lehetetlenné tette a hivatalos visszaszerzést is. Ezért a külügyminisztérium nem vállalta az esetleges tévedés jogi következményeit, és nem vonatta vissza az aukciót.

 
A gyászruhás asszonyt ábrázoló képet 3 ezer eurós, nevetségesen alacsony kikiáltási áron kínálták eladásra. Magángyűjtők, egy varsói kiadó tulajdonosai vásárolták meg 50 ezer euróért, majd a varsói Nemzeti Múzeumnak adományozták az alkotást - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.
 
A német aukciós ház szerint a festmény akár fél Európát is bejárhatta. A kép tulajdonosai azt állítják, hogy azt az 50-es évek végén Spanyolországban vásárolták meg egy elszegényedett magyar arisztokrata nőtől. Rejtélyes a műtárgy előélete, mivel a magyar szálat csak ez az egy, nem megerősített forrás említi. Az viszont bizonyos, hogy a varsói Nemzeti Múzeumból 1944 nyarán, illetve őszén tűnt el.
 
2011-ben már több, a világháborúban elrabolt műkincs került vissza Lengyelországba, köztük a legértékesebb, Aleksander Gierymski Narancsárus nő című képe is. Szakértők azt hangsúlyozzák, hogy a válság miatt egyre több ilyen festmény tűnhet fel aukciókon világszerte.
 
Leon Wyczólkowski a XIX. és XX. század fordulójának egyik legkiemelkedőbb lengyel festője és grafikusa. Varsóban, Krakkóban és Münchenben tanult. Korai realista alkotásai után az impresszionizmus hatása érződött művészetében, később a grafika mellett kötelezte el magát.