Újjáalakul a Budapest-Róma-tengely

Képző


pasqualettieleonora_atkeles_2010.jpg
Pasqualetti Eleonóra: Átkelés, 2010

?Személyes emlékezet annyi van, ahányan vagyunk, mégis eggyé kovácsolja a kultúrákat és népeket közös emlékezetük. Ez a paradoxon élteti ezt a kiállítást is, ahol egy harmadik fajta emlékezet, a művészi emlékezet gyümölcseit láthatjuk. A személyes, a történelmi és a művészi emlékezés persze nem függetlenek egymástól, kölcsönösen alakítják egymást ? mondja Sulyok Miklós művészettörténész a tárlatról.

 
A magyar közönség számára ismerősnek tűnhetnek Salvucci plexi-munkái, mert a magyar képzőművészetben hosszú ideig jelen volt ez a technika: a 2009-ben elhunyt Paizs László festőművész 1969-től évtizedeken át alkotott ezzel a technikával (tárgyak a víztiszta plexitömbben) műveket. Művei kifinomultak, esztétikusak, és ahogyan maga is leírta, a múlt kimerevített pillanatait állítják elénk a víztiszta plexitömbben lebegő tárgyak által. A folyékony műgyantában a belemerített szövetdarabok és természetből származó tárgyak előbb lebegnek benne, majd megszilárdítják azt. S ezzel kész a mű ? írja a művész, és kövületnek nevezi tárgyait, amelyek az időtlenség varázsával hatnak a nézőre.
 

Pasqualetti korábbi konceptuális installációi, a XX. századi kerengő (2001), a Kerengő, a digitalizált kút, avagy a XXI. század (2002) is az egyén kiszolgáltatottságáról, erőszakról és reményről szólnak. ?Vajon képesek vagyunk-e, sikerülhet-e feldolgozni egy lélek örökre szóló hiányát, vagy pedig mindörökre köztünk marad az értelmezhetetlen és lélek nélküli üresség?? ? kérdezi a művész a műhöz írott szövegében. Az emlékezés az idő problémáját veti fel: mi az idő? Mi a jelen? Mi a múlt? Emlékezés és imagináció iker fogalmak, nem létezhetnek egymás nélkül. A művészi emlékezés még inkább az imagináció által valósul meg.?