Újjászentelik a Kós Károly tervezte zebegényi templomot

Képző


zebegeny_templom_koskaroly_tervezte.jpg
A zebegényi templom

(MTI) - A szecessziós stílus jegyeit hordozó, az erdélyi építészetet idéző, tornyos épület a fiatal Kós Károly tervei alapján közadakozásból 1906 és 1910 között készült el. Az ezt megelőző évtizedekben a Pest-Vác vasútvonal jóvoltából az apró kis Zebegény a fővárosi értelmiség kedvelt üdülőhelyévé vált. Megalakult a Zebegényi Nyaraló Társaság. Ennek kapcsán vendégként vetődött a faluba 26 éves korában az erdélyi származású, építészként, grafikusként, néprajztudósként, íróként is maradandót alkotó Kós Károly is. Az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a budapesti állatkert bejáratának tervezése. Élete során jó néhány templomot is tervezett, de lévén, hogy református volt, közülük a zebegényi az egyetlen katolikus templom.

   
A templom történetéhez tartozik, hogy annak idején az építkezés végére a kassza kiürült, ezért a falak külső díszítésére az elődöknek már nem futotta. Az eredeti Kós-tervek viszont megmaradtak, amelyeknek alapján 100 év elmúltával pótolták a hiányt. Az idő ugyanis kikezdte az épületet, ezért néhány éve a polihisztor építész tisztelői életre hívták a Kós Károly Templom közhasznú alapítványt. Az ide összegyűlt önkéntes felajánlások révén hozzákezdhettek a felújításhoz. Ennek során mostanra megerősítették a falak szigetelését, megújult a tető, az üvegablakok és a sgraffito technikával készült eredeti Kós díszek is a helyükre kerültek. Így már a kereszt, a stilzált galambok és a Szűz Mária-felirat látható a vakolat kikaparása által, ahogy azt Kós Károly elképzelte.
   
Az újjászentelés alkalmával vasárnap ünnepi misét tartanak a templomban.