Ujjlenyomat nélkül

Talán akkoriban láthattunk ilyesmit: ötletszerűen egymás mellé halmozott, semmiről sem beszélő, sehová sem tartó egyveleget harminc művész munkáiból, a ?népek barátsága? jelszó bűvöletében. Most sem tudok másra gondolni; nemhogy minőségi elvárások, de még a technikák, anyagok, megmunkálási módok sem adnak támpontot a kiállítás értelmezésére. A nézőnek úgy kell eligazodnia egy téma, stílus, közös nyelv vagy közös bármi nélkül egymás mellé rendelt mű-halmazban, hogy még csak nem is átütő, soha nem látott, eredeti ötletekkel találja szemben magát.

Gisella Codara munkája

Egy 2010-ben Karlsruhében, az Európai Kultúrnapok alkalmából összehívott kiállítás utóélete ez a mostani, de a rövid bemutatkozásból nem derül ki, hogy az ottani anyagot látjuk-e, vagy az ott kiállító művészek más munkáit, vagy valami egészen mást. A koncepció hiánya, a rendezés esetlegessége gyakorlatilag megöli az egy-egy műben fölfedezhető értékeket. A tizenkét magyar és tizennyolc német alkotó néhány munkájával felvillantja a maga karakterét, de a szoros közelségben, a megformálatlan kiállítási térben nem kap esélyt, hogy meglássuk valódi értékeit.

Manninger Mária munkája

Borza Teréz csodálatos, organikus kerámiái két, egészen más világot hordozó keramikus tárgyai között nem bontakoznak ki a maguk igazi szépségében, Lévai Nóra leheletfinom selyemfoszlányokból, cérnahímzéssel összefogott textiljei elbújnak egy oszlop hátsó oldalán. Pinviczki Judit cipő- és kalapszobrai a bőr anyagát egy sarokban emelik kultúrtörténeti idézetekké, mellettük Szemereki Teréz mitikus kerámiái láthatók, szintén a falra szorítva. Általában nagyon kevés az olyan mű, amelyet körbe lehetne járni, minden oldalról meg lehetne tapasztalni ? inkább csak ékszerek kerültek az üvegtárlókba, ezek között viszont kevés eredeti munkát látunk. A legizgalmasabb ötvösművész, Anette Lechler gazdag jelentéstartalmú, finom szépségű ezüstékszerei, vagy Susanne Högner egymásba fonódó növényi formái szerényen megbújnak a kavalkádban.

A tradicionális szövési technikáktól a hulladékból készült tárgykollázsig, a papírmasé öltözék-makettől a szitanyomott kerámiáig mindent találunk itt. Csak kohéziót nem. Sem alkotó, sem anyag, sem téma nem került a középpontba, nem találunk összefüggéseket, a művek, alkotók nem reagálnak egymásra. És persze a közönség sem megy sokra az egésszel.