"Honnét jutott a MissionArt Galéria két művészettörténész tulajdonosa, Jurecskó László és Kishonthy Zsolt ehhez a felismeréshez? Ennek az útnak én csupán a baráti genezisét tudom röviden fölvázolni. Talán megkockáztathatom így is föltenni a kérdést másfél évtized elmúltával: az elfeledett Nagybányát, a szocialista szalon-ismertségben veszteglő Mattis Teutsch János életművet az ő munkásságuk nélkül hiányosan, foghíjasan ismerhetnénk még ma is. Csak két sarkpont a tevékenységükből: a rendszerváltásig rögzült Nagybánya-képbe új színként hozták a neósok, a fiatalok, az l905 után Párizsban tanulók, ott ihletődők forradalmian új képiségét, világos színeiknek a telítettségét, a modern képalkotás levegőjét. Céljukat számos kiállítás szolgálta itthon és külföldön és tíz kötetesre nőtt könyvsorozat a nagybányai második generációból fölemelt életműveknek (Boromisza Tibor, Dömötör Gizella, Jándi Dávid, Mund Hugó, Nagy Oszkár) és a művésztelep legfontosabb dokumentumai. Mattis Teutsch János életművének kiállításokon és kiadványokban történő megismertetésével evidenciává emelkedett az utóbbi évtized magyarországi művészettörténetében az a fölismerés, hogy a magyar fauve-ok, a magyar Matisse tanítványok, a neósok egyfajta új képiség kialakítására úgy törekedtek, hogy fölismerték a színek vezető erejének a primátusát, mindenek fölötti fontosságát. Mindezzel azt is föltételezem, hogy a MissionArt Galéria a műkereskedelem fontos művészetközvetítő intézménye egyrészt, ám más vonatkozásokban a huszadik század első fele művészettörténeti összképének gazdagítója, hangsúly-megváltoztatója, elfedett/elfeledett értékeknek a fölmutatója. A MissionArt Galéria a műkereskedelem 20. századvégi, legutóbbi, talán mostanáig tartó hőskorában művészettörténetet írt és átírt a tevékenységével. Természetesen mindez vonatkozik Várdeák Ferenc katalógussal együtt történő felfedezésére, bemutatására is. Ő a nagybányai szellemiséget talán legintenzívebben-leghűségesebben őrző és továbbadni tudó Réti István festőművésznek, főiskolai tanárnak volt tanítványa és tanársegéde is. A nagybányai alapító Mesternek jelentős szerepe volt abban, hogy a trianoni békeszerződés után Romániához kerülő, az 1920-as évek elején nehezen látogatható művésztelep szellemisége beépüljön a budapesti Képzőművészeti Főiskola festészetoktatási gyakorlatába. Az őszi és tavaszi két félév, két szemeszter után volt egy harmadik, egy nyári művésztelepi gyakorlat, a trimeszter, amikor a Nagybányát helyettesítő, azt pótolni akaró magyarországi nyári művésztelepeken dolgoztak a festőhallgatók, mestereik irányítása mellett. Várdeák Ferencnek meghatározó festészet-gyakorlati praxisa lehetett ez. Ugyanis a munkája, tanítási helyszínei változásával megtartotta majd' fél évszázadon át ezt a helyszíni, in situ motívumfestést, táj-, falu- és városképeiben egyaránt. Vagyis hogy ott ült a helyszínen, vázlatokat készített, vagy közvetlenül festett. Alapállása a nagybányai plein air festészeté, a természetben közvetlenül dolgozó alkotóé. Színvilága jobbára világos, oldott, festékfölrakását impresszionisztikusnak mondanám. Motívumai, városképi együttesei azonban olyan - és csak olyan - mértékben formahűek, hogy a fölismerhetőség bélyegét és a lokalitás karakterjegyeit az alkotó számára legmegnyugtatóbban egyesíthessék. Oldott festőiségű opuszain topografikus hűséggel rögzítette a bicskei teleket, jellegzetes soproni és budai utca- és városkép-részleteket, a miskolci Szinva-partot, az ízig vérig festőien változatos Tetemvárat, vagy éppen a Váci Hétkápolnát. Várdeák Ferenc látvány-leletei, kép-följegyzései megérzékítik az épületekből, városképi együttesekből sugárzó szellemiséget. És természetesen árulkodnak - ahogyan a festményeiből kiolvasható mindez - az alkotóról, akit én konteplációra hajlamos, érzelmileg befelé forduló, ám derűs kedélyű embernek képzelek el. Neki magának is megnyugtató, megnyugvást, csendes szemlélődésre való hajlandóságot megerősítő objektum lehetett egy-egy festménye. Képei a megrögzített tájak és települések állandóságát sugallják a mindig változóban. S ettől közvetlenek, szobáink falára képzelhetően megnyugtatóak, az enteriőrökben otthonosságot terjesztők. Jó mesterségi színvonalon képviselik a nagybányai tájfestészet tradícióit." - Sümegi György, művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2004. április 6. és május 31. között. Helyszín: Kempinski Hotel Galéria? Budapest, V. Erzsébet tér 7-8.
