Ünnepélyes házavató a Római Kertben

Képző

A Hegedűs Gyula, a Visegrádi, a Vág és a Tutaj utca által körülhatárolt épületegyüttes építési munkálatai 2003. márciusban kezdődtek, az építkezés 15 hónapig tartott, az otthonokat idén júliustól kezdve vették birtokba a lakók. A 7 milliárd forint értékű beruházás generál tervezője a Közti Rt., vezető tervezője Tima Zoltán. A generálkivitelezés a Délépítő Rt.-FK Raszter konzorcium munkájának eredménye. A Római Kert nyolc lépcsőházában a lakások mérete 39m2-138m2 között alakul, a studio lakások 39m2, a másfél-kétszobások 45m2-55m2, a háromszobások 70m2-80m2, a négyszobások 100m2 alapterületűek, míg a kilencedik, legfelső emeleti penthouse lakások 105m2-138m2 közötti nagyságúak. A Római Kert lakásai összesen 25.000m2-en kerültek kialakításra, a földszinti illetve pince szinten pedig 15.000m2-en 400 gépkocsi részére kialakított parkoló épült. A Római Kert lakásainak értékesítése 2002 októberében kezdődött, a négyzetméterárak 270.000 és 390.000 forint között alakultak. Az eladások havi megoszlását tekintve a legerősebb időszak a 2003. januártól júniusig terjedő volt, ekkor havonta átlagosan 33 lakás került értékesítésre. A Római Kert sajátos, mediterrán hangulatú belső kertjének kertépítészeti terveit - a vázlatoktól a kiviteli tervekig - a Stúdió73 táj- és kertépítész mérnöki iroda (Balogh Péter István, Gyüre Borbála, Mohácsi Sándor, Simon Orsolya) készítette a Deep Forest Kft. szakmai közreműködésével. A kivitelezési- és fenntartási munkákat a Deep Forest Kft. végezte ill. végzi, Bucskó Balázs műszaki vezetése alatt. A teljes kertépítészeti projekt vezetője ifj. Dezsényi Péter. A Római Kert belső kertjébe a főbejárati csarnokon keresztül vezet az út. A főbejárat tömbjét kétoldalt szökőkút és támfalakkal megemelt díszes növénykazetták díszítik. A főbejárati lépcső tetején, a középpontban egy, a svájci Alpokból ideszállított szerpentin szikla áll. A kert kontrasztosan, de harmonikusan simul az épülethez: természetes formái, a tetőkerteken szokatlanul változatos terep, a mesterséges dombok és lágy lankák, a buján virágzó, botanikus kerti hangulatot idéző változatos mediterrán növénykompozíciók oldják az épületszárnyak szabályosságát. A kert tiszteleg az ókori Róma építészete előtt: a kert alaprajzi struktúráját adó óriás ellipszis és kör burkolatrendszere az Aquincumban is használt fehér mészkőből készült. A bejárat előtti kör alakú pázsitmezőben áll a Magyar Iparművészeti Egyetem Szilikát Tanszékének öt hallgatója által készített 3,2 méter magas, 600 kilós "Római Oszlop", amely egy római kori oszlopfő modernkori adaptációja, nagy szilárdságú, világos samottos anyagból. A térplasztika megalkotására az Autóker kérte fel az Iparművészeti Egyetemet, ahol a benyújtott hét pályamunka közül végül Mester Gabriella terve került megvalósításra, úgy, hogy az oszlop egyes elemeinek megformázásában csoporttársai, Bisztriczky Réka, Kakasi Kinga, Kovács Karolina és Kőházi Mária vállaltak szerepet, Fusz György Ferenczy Noémi díjas egyetemi adjunktus pedig végig irányította a művészek munkáját. A "Római Oszlop" megalkotói az obeliszk kiégetéséhez Romhányban találtak alkalmas kemencét, ahol a Korall Csempe Kft. segítségével az oszlop elemeit gázkemencében, 1250 Celsius fokon égették ki. A tervezők törekedtek a környezetépítészeti elemek változatos felvonultatására, így a kertben megtalálható támfalrendszer fából és kőből, gyermekek számára játszóvár, faragott terméskő díszmedence, vörösfenyő palló burkolat, számos óriás kőedénybe ültetett virágzó mediterrán növény, mesterien megépített sziklakert, és több elegáns tömbkő lépcső. A kertet átszelő, sziklákkal övezett patak a kert súlypontjában fekvő domb tetején ered, lelépcsőzik a domb oldalán, majd a kert túlsó végében, a bejárat mellett egy kis tóban végződik. Az Autóker Holding Rt.-ről Az 1949-ben alapított Autóker Holding Rt. Magyarország egyik vezető ingatlanfejlesztője, a budapesti lakóház-építési piac főszereplői között kiemelkedő beruházásai (Cézár Ház, Kleopátra Ház, Római Kert, Marina Part, Heléna Ház, Király Udvar, Léda Ház, Ház a Szinyei Merse utcában) miatt tartják számon. A dinamikusan növekvő Autóker Holding 2004-re erős cégcsoportot alakított ki, komoly szakmai hátteret biztosítva a meglévő és újonnan induló fejlesztések minőségi kivitelezéséhez. Az Autóker Holding Rt. csaknem 80.000 m2 raktár - iroda - logisztikai központként működő ingatlan területtel rendelkezik, melyeket bérbeadás útján hasznosít. Az Autóker vállalatcsoport leányvállalatai különböző tevékenységekkel kiegészítik és támogatják a cég komplex tevékenységét: a Comunique Kft. gondoskodik a lakókomplexumokon belüli és közötti teljes körű telekommunikációról (telefon, internet, kábel tv), míg az NRG Gáz Kft. fűtés-hűtés és villamos energia előállítással foglalkozik.