Farkasházy Miklós a 20. századi magyar képzőművészet egyik számottevő alakja. Az 1895-ben Budapesten született művész a 20-as évek elején Németországban aratta első jelentős sikereit. A dekorativitás iránti fogékonysága, a linearitás iránti készsége először a plakátművészet terén aratott számára babérokat. Münchenben nagy figyelemben és elismerésben részesültek könyvtervei, trükkfilmjei és illusztrációi. Reklámgrafikáival jelentős szerepet töltött be a 20-as évek elején a német iparművészet területén.
Farkasházy Miklós Magyarországra visszatérve elfordult az iparművészettől és jelentős magyar grafikus művésszé vált. Réz- és fametszetei, tusfestményei, grafitrajzai egyedülállóak a 20-as évek magyar művészetének történetében. Expresszionista, majd a Neue Sachlichkeit szellemében született tájképei, csendéletei, kubisztikus, majd az art deco hatásáról árulkodó portrérajzai és aktkompozíciói kiemelkednek a korszak grafikus művészetéből. A grafikusi pályán Farkasházy számos elismerésben részesült. Sikereit elsősorban a német nyelvterületen aratta. Drezda, Hamburg voltak a kezdet. Köln, Frankfurt, Zürich a folytatás. De kiállított Farkasházy Lipcsében, a szlovákiai Zsolnán és Pöstyén fürdőn, a lengyel Bielskóban és az olaszországi Monzában is. A legnagyobb elismerést Párizsnak köszönhette. A grafika területéről a művészt a színes tusfestmények és a pasztellfestmények átvezették a festészet területére. Farkasházy Miklós a 30-as évek elejére, mint festőművész is elismerést vívott ki magának. Kevés olyan magyar művész volt, aki annyira értett a színekhez, mint ő. Palettájáról a színek milliói szinte zenei összhangzatokat létrehozva kerültek vásznaira és kartonjaira. Farkasházy minden technikában jártasságra tett szert. A velúrpapírra festett pasztellképekkel kezdte. Folytatta a vászonra festett olajképekkel, majd kikötött a kartonra festett olajtempera kompozícióknál és az akvarelleknél.
Tematikája a mindennapi életből adódott. Tájképek, utcai jelenetek, portrék, csendéletek, enteriörök színpompás, látványos kompozícióit festette. A sort az absztrakt festmények zárták. Farkasházy minden szabad percében újításokon törte a fejét. A lombfűrésszel készített alkotásoktól kezdve, a díszpárnákon át, a már említett réz- és fametszetektől kezdve a linoleummetszetekig, mindent kipróbált és minden technikában remekművek is kikerültek a keze alól. A 30-as években szabadalmi találmányt nyújtott be. A fadofitot, a színes kőfestményt későbbi feleségével. Donner Gertrud Máriával fejlesztették ki. Művészi eredményeit számos budapesti kiállításon is láthatták az érdeklődők. A Nemzeti Szalon, a Fränkel Szalon, a Lipótvárosi Társaskör, a Pen könyvesbolt, a Szalmássy Galéria, a Műcsarnok, az Ernst Múzeum, a korszak legjelentősebb kiállítóhelyei nyújtottak lehetőséget számára egyéni kiállításaihoz és a csoportos bemutatkozásokhoz. A 20-as évek második felében az egyik legjelentősebb magyar képzőművészeti társaság, a Képzőművészek Uj Társasága (a KUT) tagjaként szerepelt hazai és külföldi tárlatokon.
Farkasházy Miklós sosem igazodott kora elvárásaihoz. A 30-as években, amikor ez nem volt elvárás, munkásokat, a városok szegényeit festette. Amikor viszont az 50-es években a sztahanovista munkásportrék, munkajelenetek sorozatát várták el tőle, ő a felvonulások színkavalkádjának rögzítésétől, egy szerelmespár látókörébe kerülő gyárkémény ábrázolásánál többre alig volt hajlandó. Inkább színgazdag tavaszi és őszi tájképeket festett, mint a szocialista helytállást példázó bányászokat. Annak ellenére, hogy tudta, ha nem fest szocialista realista képeket, a művészeti élet perifériájára kerül, csak azt tudta festeni, amit művészi elkötelezettsége diktált. Műtermében így gyorsan szaporodott a falnak támasztott képek száma. Farkasházyt, a festőt, kezdték elfelejteni. Évekig nem írtak róla az újságok, nem szerepelt tárlatokon. 1955-ben csupán három rézkarcát tartották érdemesnek arra, hogy kiállítsák őket a Műcsarnok "VI. Magyar Képzőművészeti Kiállításán". Az akkori kultúrhatalom "nagy kegyesen" karácsonyfadíszek festésének felajánlásával kínált számára megélhetést... Élete utolsó évtizedében, a szocialista szemlélet szerint elutasított, absztrakt művészettel tüntetett a művészi szabadság mellett.
Özvegye még 1967-ben is próbálkozott azzal, hogy a Mártírok úti műterembe látogatókat csalogasson. Szeretett volna eladni néhány Farkasházy képet, de csak kevés barátnak telt festményekre. Farkasházy művészetére csak halálát követően több mint húsz évvel kezdtek újból felfigyelni. Festményei, rajzai és sokszorosított grafikái azóta egyre gyakrabban szerepelnek a műkereskedelemben. Az első posztumusz tárlatot nem is itthon, hanem San Franciscoban rendezték, a Montgomery Galleryben 1989-ben. Az örökösök egyike, John R. Bodo nagy munkát vállalt magára, alapos háttérmunkát végzett, hogy bizonyítani tudja Kaliforniában, a magyar festőt nem ismerő galériának, az anyag művészeti jelentőségét. Magyarországon 1995-ben, a művész születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállítást a Belvárosi Aukciósház részben a magángyűjteményekben egyre szaporodó képekből. Ebben az évben a Szombathelyi Képtárban rendezett konferencián egy Farkasházy művészetét bemutató előadás is elhangzott.
2003-ban a Haas Galéria rendezett műveiből kamara kiállítást. A művészetét felölelő, hiányt pótló nagymonográfia azonban még váratott magára. Most ez, közel húsz éves kutatómunka eredményeként, a művész születésének 110. évfordulóján jelent meg az Aulich Art Galériában tartott emlékkiállítás alkalmából. - Majoros Valéria
A kiállítás helyszíne: Hamilton Tőzsdeügynökség aulája, 1054 Budapest, Aulich u. 5. A kiállítás megtekinthető: 2005. november 21. - 2006. január 23. Nyitva tartás: munkanapokon 7-19 óra között Kép: Kisváros, 1943
