Az utókornak kell igazságot szolgáltatnia

Képző

Mint ahogy azt a megjelenteket köszöntve Horváth Károly, a Karinthy Szalon vezetője (egyben Somlói Antallal a kiállítás rendezője is) elmondotta, Bolmányi itt, szűkebb környezetünkben, a XI. kerületben talált végre nyugalmat.
1965-ben kapott állandó műteremlakást a Bartók Béla úton, Csontváry egykori műtermének tőszomszédságában.
A most kiállításra került művek nagy része Somlói Antal magángyűjteményéből került a Karinthy Szalonba.
Az Önarckép (1930) egy határozott, tiszta tekintetű fiatalembert mutat. Az Indulat (1973) és a Forgatag (1980) már egy XX. század végi művész mesteri ecsetkezeléséről tanúskodik: a vastagon felhordott festékfoltokból áll össze a modern kép.
A mai szemmel is az egyik legjobb képét, a Város látképe (1935) címűt is megismerhették a tárlatlátogatók.
- Élt itt egyszer egy jelentős festőművész, aki több évtizeden át alkotott, de a versenyben nem tudott az élmezőnybe jutni, mert csöndes, belenyugvó természetű ember volt - így kezdte a kiállítás megnyitóját Bános Tibor író, aki hosszú ideig lakott a művész közelében.
Ezt követően felelevenítette Bolmányi fordulatokkal teli, küzdelmes alkotói korszakait.
Fiatal korábban Bécsben remekbeszabott arcképeket festett, majd itthon csatlakozott a szentendrei festőiskolához, és életművének legjobb képeit hozta létre.
A negyvenes évek elején kiütötték kezéből az ecsetet, munkaszolgálatra kényszerítette a történelem. 1945 után pedig a kor ideológiája polgárinak, sőt retrográdnak minősítette.
- Aktív korszakának legjobb évei alatt visszahúzódott, egy pincelakás volt az otthona, ahol feltekerve őrizgette életművét. Egy csőtörés majdnem megsemmisítette a munkáit. A testi-lelki bénultságból csak az ötvenes évek végén tudta kiverekedni magát.
A harmadik "újjászületés" után gigantikus remekművekkel ajándékozott meg bennünket. Szemérmes, visszahúzódó festő volt, nagyon várta a mecénást, aki felfedezi őt; most az utókornak kell igazságot szolgáltatnia Bolmányi Ferencnek.
Jövőre ünnepeljük születésének századik évfordulóját, amikor talán létre jöhetne egy nagyobb gyűjteményes kiállítás
- mondotta befejezésül Bános Tibor.