Üvegcsend

A bensőséges hangulatú pincegalériában még az is személyesen meghívott vendégnek érzi magát, aki véletlenül tévedt ide. Bohus üvegplasztikái egy műterem hangulatát idézik: a térben állnak, körüljárhatók, minden oldalról más nézetet kínálnak. Úgy helyezkednek el, hogy föléjük hajolva, egészen közelről valósággal belemerülünk a rétegekben ragasztott, csiszolt üvegtömbök sűrű közegébe. A galéria fényei megsokszorozódnak ebben a matériában, ami nem folyékony, mégis annak tűnik, beengedi a pillantást, de vezeti is valamerre, a tükröződések, interferenciák teret mutatnak, noha tudjuk, hogy ott bent nincs más, mint tömör anyag. Jó ötlet, hogy a falakra kikerült néhány mű precízen kiszerkesztett, méretezett vázlatterve, amelyeken a kézirajz, a műszaki pontosság és a vonalak poétikus íve kitapinthatóvá teszi a gondolattól a műig vezető utat.

Bohus a köztéri plasztikától, a nagyvonalú geometrikus formáktól jutott el a plasztika belsejét is feltáró, konstruktivista üvegszobrászatig. A lépték egyre finomabb lett, az anyag mindinkább előtérbe lépett, annyira, hogy a forma szinte csak megjelöli, körülírja a lényeget a matéria végtelen variációiból. A szimbolikus alakzatokból elemi erővel tör fel a tömör üvegrétegekben meglátható vízió. Alig érzékelhető belső formák adnak ívet a felületre eső fénynek, mattra csiszolt vagy fényesre polírozott síkok védik a tömör belsőben foglyul ejtett csillanásokat. Némely szobor pszichedelikus álmokat jelenít meg, felnagyítja az üvegburokba zárt anyag történéseit, a ragasztott üvegrétegek között zajló interakciókat. Máskor két üvegtömb lép párbeszédbe egymással, felületükön a másik tükörképe látszik, de a belső sűrűsége, hajlatai átírják ezt a képmást. A közéjük ékelődő üres tér további fényjátékokat visz a mozgalmas cselekménybe, a formai ismétlődésekből ellentétek alakulnak, a rétegek látványa a repetíció eszközével módosítja a határoló alakzatokat.

Bonyolult emberi történetek bontakoznak ki ezekből a fényhatásokból, miközben a fény az üvegben anyaggá lesz, a fizikai törvények határán táncol. A zöldeskék tömbök belseje becsapja az érzékeinket, sűrű, folyékony masszát látunk, amiben megállt az idő, megszilárdult egy gondolat, egy emlék, egy történet. Az üveg néma, mozdulatlan közege úgy őrzi ezeket, mint valami fosszília; Bohus munkái attól kivételesek, hogy ezt az időtlenséget az anyaggá varázsolt fénnyel képes dinamikus történésekké változtatni.