Váli Dezső különös világa az Ernst Múzeumban

Váli Dezső szinte minden festményére a visszafelé figyelés, a múlt időre való koncentrálás a jellemző.
Képeinek világa úgy elhagyott, ahogy az ember múltja az: már csak a helye van ott mindennek. Ezt az elhagyott helyet keresi fel, festi meg újra és újra, hogy ismét jelen lehessünk benne.

A Derkovits-díjas és Munkácsy-díjas művész idén ünnepli 60. születésnapját, ebből az alkalomból pedig azzal örvendeztet meg bennünket, hogy 83 festményét csodálhatjuk meg az Ernst Múzeumban.
Ahogyan egy 1996-os interjújában fogalmaz: "Vallásosan biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. Halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom."

Festményeire a melankólia, a rendszeretet és a hit nyomja rá bélyegét.
Váli Dezső mindennapjaira pedig a folytonos, mániákus dokumentálás, az események, művek rendszerezése. Naplót vezet mindenről, műveinek sorsát követi. Festményeinek összességét is felfoghatjuk egyfajta naplóként, hiszen még önéletrajza is naplószerű.

Pályája elején nonfiguratív képeket fest, melyekben mint tájelemek, valóságos motívumok is feltűntek. A 80-as évek közepén zsidó temető sorozatával áttért a figurális ábrákra, de közben nem változott meg festményeinek alapvetően jellemző líraisága.
A 80-as évek második felétől kezdve saját műterme állt művészete középpontjában: több évtizeden keresztül lírai puritánsággal viszi vászonra saját legközvetlenebb környzetét, a festészet szülőhelyét, a műtermet. Gyűjteményes kiállítása ezt a három nagy korszakot tárja fel előttünk: az Absztrakt képek 1969-83-ból tudósítanak, a Régi zsidó temetők 1984-87-es időszakát prezentálják, a Műtermes képek 1987-től napjainkig követik nyomon a művész pályafutását.
Érdekes festő Váli, hiszen ahelyett, hogy képeit eladná, kereskedne velük, inkább megtartja azokat. A valódi művész, aki másokkal is meg akarja osztani alkotását, de ragaszkodik hozzá, mint gyermekéhez, kezéből soha ki nem adná. Keserü Katalin művészettörténész szerint, ha Váli képeit nézzük, egy olyan világ részesei lehetünk, amely a művész sajátja, de mégis kimondatlanul is közös.

Váli Dezső nagyszabású kiállítását a fővárosiak október 9-ig tekinthetik meg, majd vidéki városokban is bemutatkozik. Novemberben-decemberben a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, jövő januárban-februárban a győri Városi Művészeti Múzeumban, végül március-áprilisban a kecskeméti Városi Képtárban. Aki pedig véletlenül lemaradna a tárlatokról, ne keseredjen: Váli Dezső két évvel ezelőtt az összes eddigi képét digitalizálta, a CD sorozaton bárki megtekintheti.