Városligeti Műjégpálya: elégedettek a csonka szezonnal

Képző

 
 
(MTI) - A Városligeti Műjégpálya legutóbb a 2008-2009-es téli szezonban üzemelt, a felújítást tavaly november elején fejezték be. A nagyközönség számára december 16-án nyitották meg, majd 2012. január 1. és január 9. között itt rendezték meg a hosszúpályás gyorskorcsolya EB-t. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a nagypályát március 4-ig szerették volna üzemeltetni, de az enyhe időjárás miatt február 28-án be kellett zárniuk. Jelenleg csak a jégkorongpálya üzemel, ahol korcsolyázni is lehet.
    
A nagypálya összesen 66 napig volt nyitva; decemberben 42,6 ezer, január-februárban 67,2 ezer látogatója volt. Bartha László jelezte: ez nagyságrendileg megegyezik a korábbi évek látogatottsági adataival.
    
Az intézmény 130 millió 770 ezer forintos jegybevétellel zárt, ugyanakkor jelentősen megnőttek az üzemelési kiadások is: a havi villanyszámla 20 és 30 millió forint, a fűtési költség havi 3-4 millió forint volt. A vezérigazgató ugyanakkor úgy véli: ha minden működik már a műjégpályán, akkor az egyéb bevételekkel - reklámok, rendezvények bevételeivel - együtt reális elvárás lesz a nullszaldós üzemelés.
    
Bartha László kitért arra is, hogy a létesítmény jelenleg is biztonságosan használható. A felújítás kapcsán elsősorban műemléki, esztétikai hiányosságok vannak még, valamint hátravan egyes gyengeáramú rendszerek beüzemelése, amelyek a színvonalasabb kiszolgálást, gazdaságosabb üzemelést segítik. Megjegyezte: jelenleg is tart a befejezéshez szükséges közbeszerzési eljárások előkészítése és a felszámolás alatt lévő kivitelezővel való elszámolás.
    
A műjégpálya rekonstrukciója során elvégezték a műemlék épület teljes felújítását, a bejárati csarnok például az 1926-os állapotot tükrözi aranyozott oszlopaival és korlátjaival. Az épületben a jégkészítéssel, az épületgépészettel és a gyengeáramú rendszerekkel kapcsolatban a legmodernebb technológiát építették ki. A pálya alatt több mint 210 kilométernyi cső húzódik, ez biztosítja Európa legnagyobb összefüggő jégfelületét.
    
A sportolásra alkalmas terület 15 százalékkal nagyobb a korábbinál. A létesítmény egyszerre nagyjából négyezer látogatót tud kiszolgálni, de egy erősebb hétvégén napi tízezer ember is megfordulhat a pályán. A rekonstrukció 4,7 milliárd forintba került, amelynek kétharmada uniós támogatás. 
   
Egy belépő hétköznap 1000, hétvégén 1300 forintba kerül, de van nagycsaládos, iskolás, illetve nyugdíjas kedvezmény is.