A hagyomány szerint minden vándormester, aki valaha Győrött megfordult, bevert egy szöget a főtérre kiállított fatuskóba. A kovácsszegekkel televert tuskó ma is ott áll a Széchenyi tér egy barokk épületének sarkán. A legenda ettől függetlenül hamis: a vastuskó ötletét Zittritsch Mátyás kereskedő - az épület egykori tulajdonosa - a bécsi Stock im Eisen Platzon látható, s valóban az említett módon teleszögezett fatörzsről kölcsönözte. A rendelésre készült, kidekorált tuskó fűszerboltja cégéreként szolgált. Hogy a győri legenda ihlette-e Szabó Tamás szobrászművészt, hogy szegekkel verje tele robosztus fejszobrait, vagy sem, még bizonyításra szorul. Az épületben található Patkó Imre-gyűjtemény őrzi a művész több alkotását, feltételezésünk tehát nem alaptalan.
Szabó Tamás mindenesetre maga is dolgozik a legenda valóságtorzító, általánosító eszközkészletével: a Ráday Galéria előterében kiállított szegelt fej motívumként számtalan formában (színezett szobrokon, grafikákon, festményeken) visszaköszön a tárlaton.
A kiindulópontul szolgáló, közel méteres, kovácsoltvas szegekkel sűrűn kivert szobor még önmagában értelmezhető: a kifejezéstelen, letisztult, egyszerű tömbökből építkező fejforma a Húsvét sziget rejtélyes szobrait legalább annyira megidézi, mint az elnagyolt vonásokkal ábrázolt, örökkévalónak hitt népvezérek emlékműveit. A kompozíció körüljárható, mégis megközelíthetetlen: inkább szakrális (erre következtethetünk a szögekből is), mint hétköznapi. Egyszerű, de elgondolkodtató alkotás, hiszen a szögekből képezett rusztikus vasköpeny csak sejtetni engedi a szobor alapját képező tuskót, hogy azt valaha talán kifejező vonásokkal is felruházta készítője.
A szegelt fej ebben az értelemben a nyelvhez hasonlítható: az újabb és újabb jelentések idővel elfedik a hangsorok eredeti jelentéstartalmát. A szavak és a valóság közti viszony feltételessé válik, a kifejezéseknek, ábrázolásoknak pedig csak története marad. Szabó Tamás szobrai tulajdonképpen ilyen, eredetüktől elidegenített, a kifejezés szándékát sejtető portrék. Hiszen minden egyes szög - ahogy a további fejszobrokon az egymásra rétegzett lemezek, vagy éppen cipővasak - egy alsóbb, ősibb réteget feltételez, s egyszersmind el is fedi azt.
Ezt az elidegenítést fokozzák a kiállításon szereplő festmények, grafikák is: a galéria előterében látható szegelt fej grafikai lenyomata ismeretlen eredetű tárgyként, a térben felejtett, kiüresedett ikonként jelenik meg ezeken az alkotásokon, mint a Fuji a sokszorosított japán fametszeteken. Láthatjuk egyszer tollszerű bundával díszítve, máskor fejkötőben, vagy éppen körülsatírozott, keretezett, és átfestett formában is; a rajzok, festmények azonban csak körülírják a szobrot, de nem engednek közelebb a lényegéhez.
Szabó Tamás: Szegelt fejek
Ráday Galéria
Budapest, IX., Ráday utca 8.
Látogatható május 02-ig.
Ez az alkotásmód különben nem áll távol a polihisztorként jellemzett, festőként és szobrászként egyaránt ismert alkotótól. Műveinek központi motívuma szinte minden esetben az emberi test, vagy testrészlet, főként a fej és az arc. Köztéri szobrain (mint a budapesti Carl Lutz-emlékmű, vagy a kisvárdai Érintés/Ábrahám és Izsák), mozgalmas domborművein és festményein jellemzően gúzsba kötött, gyakran leplekkel viaskodó, kétségbeesetten szabadulni próbáló figurák jelennek meg. Igaz, a korábbiakhoz képest a mostani alkotások már árnyaltabban közvetítik ezt a belső nyugtalanságot. Utalnak rá, és páncélszerűen magukba is zárják azt. Vagy talán csak a helyét sejtetik.
