Velencei-tavi tájképek a Gyógyfürdő Galériájában

Képző

Szabó István polgármester a kiállítás megnyitóján kiemelte: megtiszteltetés Gárdony számára, hogy ennyi kiváló művészt vendégül láthat. Akik itt élnek, azok számára adott a Velencei-tó szépsége, de ezt meg kell osztanunk azokkal is, akik nem lehetnek mindennap részesei ennek a természeti csodának. A 64 versenyző különböző technikával dolgozott; volt aki az aquarellt, volt aki az olajfestéket részesítette előnyben. A rangos szakmai zsűri végül a fővárosi Lányi G. Csabának ítélte az első díjat. Ezzel Lányi G. Csaba nyerte el Gárdony város vándordíját, melyet az önkormányzat az országos festőverseny tiszteletére alapított. A második helyezett a bajai Rendes Béláné, a harmadik a budapesti Vörös Jenő, a negyedik a gárdonyi Tóthné Szabó Magda, ötödik az ajkai Pósfainé L. Kovács Júlia, a hatodik Kovácsné Holló Piroska lett Érdről. A Közönségdíjat a kecskeméti Dulitl Tibor nyerte el. Mindemellett poén-díjak átadására is sor került; elismerték például a legbarnább, a legrövidebb idő alatt készült, és a legmeglepőbb kép készítőjét.