Veress Pál a kezdeti, fauve-os figurális képeitől fokozatosan eltávolodva emberi vagy állati alakokra utalásszerűen emlékeztető figurákhoz jutott, ezeket az alakzatokat bálványoknak nevezte. Utolsó éveiben a komor színekből élénkebbek, a bálványok "lecövekeltségéből" mozgalmasabb figurák lettek.
Technikáiról így ír egy feljegyzésében: "A salakreliefek azért keletkeztek, mert a bálványokhoz vezető tömörítéshez valami hiteles megoldást kerestem. Koksz-hamuból, fehércementből, műgyantából kísérleteztem ki egy rendkívül szilárd anyagot. Ezzel a kép síkjából kiléptem a harmadik dimenzióba. Megtaláltam a technikát, amely alkalmas arra, hogy kibontsa, kikényszerítse belőlem a tudatom alatt rejtve élő, rám jellemző formát. A fanyomat-kollázsoknak nevezettekhez bőséges deszkalap-gyűjteményemből kiválasztottam az elgondolt képhez illőket, festékkel bekentem, ha túl vastag lett, ronggyal törölgettem és levágott, letépett papírdarabokat fektettem rájuk, rásimogattam, rádörzsöltem a tenyeremmel, aztán kartonon képpé rendeztem és felragasztottam. A monotípia-kollázsoknál a befestékezett lap hátára rajzoltam ecsetnyéllel és az így nyert, különleges textúrájú papírt ragasztottam fel. A harmadik, újabb technikám: az így befestékezett, kivagdalt lapokat egyenesen a falemezre dörzsöltem át, majd a papírokat lehúztam az alapról, és így kollázs-jellegű, de szabályos olajképet kaptam. Az új utam: a fehér kontúr és a kibontott színek."
