Vetített Budapest a Műcsarnokban
(MTI) - A nemzetközi tárlaton mintegy húsz, különböző műfajú munka (szobor, installáció, videóinstalláció, fotó, rajz, print, festmény) szerepel. A művek azt járják körül, hogy a nyugat-európai gondolkodásban mit jelent a vetítés, a projekció, amelynek a legkülönbözőbb formáival nap mint nap szembesülünk. A projekció (vetítés, kivetítés, vetület) szót a fizika, a geometria, a térképészet, az optika, a pszichológia, a képzőművészet területén és a show-bizniszben egyaránt használják.
Marie José Burki videomunkája az "itt és most" kérdését állítja a középpontba. A lassan mozgó, egész termet betöltő panorámakép fiatalok piknikjét ábrázolja egy napsütötte parkban. A néző szinte belehelyezkedik az alkotásba, valóságként éli meg a pikniket a múzeum egyik félhomályos termében.
A vetítés és a társadalmi utópia témáját feszegeti Yendoo Jung, aki gyermekeket kért meg arra, rajzolják le álmaikat saját és mások jövőjéről. A Wonderland (Csodaország) ezekből a rajzokból áll össze. A képeket a művész olyan fotókkal együtt állítja ki, amelyek a gyermekek rajzainak pontos másai, ám rajtuk valódi emberek jelennek meg főszereplőként.
Egy új világot helyez a már létezőbe Pierre Huyghe Egy éves ünnep című alkotása. A terem falán látható óriási naptárlapokon új, a művész kollégái által javasolt ünnepek, munkaszüneti napok szerepelnek. A munkával az alkotó az idő új felosztására tesz javaslatot.
A The Projection Projectet először az antwerpeni Kortárs Művészeti Múzeumban láthatta a közönség 2006. december 15. és 2007. február 25. között. A kiállításon a kortárs képzőművészet olyan kiemelkedő képviselőinek az alkotásai láthatók, mint Bruce Nauman, Fiona Tan, Rodney Graham, Cerit Wyn Evans. A budapesti tárlatra két magyar művész, Sugár János és Várnai Gyula, valamint a Június 21 Kollektíva (Csákány István, Kaszás tamás, Loránt Anikó, Szörényi Beatrix) munkáival egészült ki a nemzetközi anyag. Sugár János üvegkockáiban a modern művészet "szellemével" találkozhat a látogató: átlátszó falak között alakzatok függnek, mintha az absztrakt és a konkrét között lógnának. A kiállítás augusztus 26-ig látható a Műcsarnokban, azt követően Helsinkibe utazik.