A közös kiállítás címe szerint a világ elhanyagolt sarkai kerülnek a figyelem középpontjába. Rachel Sussman évek óta a Föld legrégibb élő organizmusait fényképezi, kövületeket és mikroszerveződéseket, Afrikától a Mojave-sivatagig. Fotóin lenyűgöző szépségükben tárulnak fel a növénynek már alig, kőnek még nem igazán definiálható képződmények, melyek változatos formáikkal erős egyéniségeknek látszanak, korántsem kövületnek, hanem a táj látványformáló tényezőinek. A többezer éves lények makacs jelenléte kicsit eltolja a környezeti aggodalmakat, a mértéktelen emberi beavatkozások jelentősége eltörpül az élet ilyen tartós formáinak mindenütt föllelhető nyomai mellett.
Csikós-Nagy Zsuzsanna a másik oldalról, az emberi tevékenység felől közelít a természethez. Elhagyott ipari létesítményekről, bányákról, lepusztított tájról vagy otthagyott erőművekről készít fotókat, majd műgyantára olvasztja ezeket és egy-egy fekete dobozban hátulról megvilágítva mutatja be. A megolvadt felület, az erős gesztusokkal továbbrajzolt fotók, a gyanta és a papír találkozása, a fény áthatolása a rétegeken egy jövendő régészeti expedícióról ad előzetes híradást. Figyelmeztet az idő túloldaláról arra, hogy az ember jelenléte is csak időleges, a modern emberé, aki nem csak a természetet rabolja ki, hanem saját jövőjét is, de nem lát át minden rétegen, tisztánlátását gátolja a színezett, megfolyt műgyanta burok, ami az erős tónusokkal még esztétikussá is próbálja hazudni a valóságot. Csikós a pusztulás képeiből épít sorozatot, míg Sussman éppen az élet erőit emeli minden más folyamat fölé.
Kettejük kutatási irányait Bukta Imre ?mezőgazdasági? festményei és installációi fogják egységbe. Vásznai az ember és a természet közvetlen kapcsolatát vizsgálják, nem jóvátehetetlen bűnöket, nem a kettő erőviszonyait, hanem a kölcsönhatás természetét. A tűzrakó ember magányát, a társ hiányát, a tűz és a tüzelő párbeszédét. A fák emléke és a terem sarkába tett, villogó neonsorral körbevont láncfűrész hasonló kontúrja ironikusan beszél a sorsközösségről, mintha a két véglet, az eleven természet és a pusztításra készített eszköz nem volna különválasztható. Igenek és nemek, környezeti aggodalmak és ezeréves túlélőlények helyett ezek a művek ember és Föld egymásrautaltságáról szólnak. A világ sarkaiból így a polaritás lényegéig jutunk.
