Kadosa Kiss József a precíz formák, kifinomult faszerkezetek és expresszív grafikájú story-boardok nagymestere, de erre a tárlatra egészen más műveket hozott. A falakat beborító, burjánzó növényi ornamentikával borított, kavargó testek érzéki álmokat idéznek, egy visszafogott valóság pendant-jának, az érzékek szabadságának téren és időn kívüli tombolását. A mindentől független, örökérvényű abszolútum bomlik itt testrészekre, élénk, sugárzó színekre és a felületet beborító, buja virág-ornamentikára, mozdulatokra és rezdülésekre. Szó sincs azonban testiségről: nem erotikus élménnyel találkozunk a festményeken, hanem az élet intenzív megélésének jeleivel. Kadosa a testfestés mintáiból indult ki, finoman kanyargó indák borítják a kezeket és lábakat, törzset ritkán látunk, intim testrészeket pedig sehol. A mozdulatok, az egymás felé induló gesztusok a virágtobzódásban folytatódnak, és ezzel a mozzanattal a befejezett mozdulatok is a végtelenbe tágulnak, minden tétova simogatás örökké tart a növények burjánzásában. Az élet szakadatlan folyamata az emberi testet is behálózza, gyöngéden kiemeli az időből, a narratívákból és bekapcsolja az örök körforgásba, sugallják az azúrkék vagy narancsszínű mintázatok.
A sorozat ? bár a mindent elborító mintázattól a felület dekoratív stílusa nagyon karakteres ? mégis valódi érzéseket, szenvedélyeket hordoz. Kadosa ugyanis a mintázat alatt az európai grafika hagyományait viszi tovább és sűrű vonalrajzzal megjeleníti a test belső titkait: az izmok, inak játékát, a szerkezet összefüggéseit. Ez a réteg pedig szenvedést hordoz, a testben megélt kínokat, az erőjátékok fájdalmas feszülését, miközben a kéz adakozó, gyógyító mozdulatokat végez, a láb szerelmesen ráfonódik egy alig azonosítható másik testrészre, a törzs befejezetlenül elenyészik a kép hátterében. A testfelület és az alatta sejtett vonulatok több külön síkot hoznak létre: a testfestés-minták az erős kolorit révén egy legelső réteget alkotnak, mögöttük a test kavargó mozdulatai, ezen belül a gazdagon felvitt vonalrajzok már egy harmadik síkon jelenítik meg a mozgásban kifejeződő érzelmek szféráját. De inverz módon a három réteg nem elfedi egymást, hanem inkább egyre mélyebben kitárulkozik. Itt kerülünk át a test birodalmából a lélek, a testben nyomot hagyott, kimondatlan és kifejezhetetlen érzések világába.
