A Vörös festője

Képző

Lenyűgöző történetek bontakoznak ki, a Starlight, a Venice, Bridge, Mese a vörösben, bordóban című képein. Goethe kedvenc színe szintén a vörös volt, mert az méltóságos, és érzelemmel telített. Romantikus - mint Goethe - Mucius a festő (is), aki ebben a vörös festői világban, a keresést és a vágyakozást érezteti velünk. Festményei lírai absztraktok, figurális ábrázolást nem is láthatunk. Képei az expresszionizmust idézik, a drámai hangulat a színházakban megszokott vörös függönyön jelenik meg és nem a színpadon, játszódik a mű. Statikus képet nem is találunk, a gondolat, a történet, a képzelet és a mese az, amelyek megelevenedik olyan festmények előtt, amelyek első látásra vörös kompozícióknak látszanak. Átérezni ennek a vörösnek a mély gondolati, filozófiai és érzelmi hatását, olyan befogadót kíván, aki fogékony a vizualitás rejtettebb és elvontabb érzelmi világára. Vajda Ildikó/Artnet A kiállítás helyszíne: Volvo Galéria WestEnd Office Center 1062 Váci út 1-3/c A kiállítás megtekinthető: 2005. április 20. - május 21. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10-18 óra között, szombaton 9-13 óra között.