Wieslaw Rosocha - "szabad", avagy "utilitarista" művész? Wieslaw Rosocha Henryk Tomaszewski tanítványa volt. Ahogy Tomaszewski professzor többi kiváló tanítványa, ő is "örökölt" mestere után egy bizonyos, nehezen meghatározható képességet arra, hogy megragadja a fontos dolgokat a zűrzavaros óceánból, amelyben mindannyian elmerülünk - és elkülönítse őket, illetve a lehető legrövidebb úton eljusson a dolgok lényegéhez. Mégis, Tomaszewski professzor többi tanítványához hasonlóan, Rosocha sem mutat semmiféle formai, avagy stílusbeli hasonlóságot mestere művészetével. A művész az őt körülvevő világ aprólékos megfigyelésére alapozza saját szerepének értelmezését. Nem akar lemondani a Teremtő szerepéről, ugyanakkor mégis ironikus-melankolikus kommentárral látja el azt. Abból a felvetésből indul ki, hogy amíg a világ - minden engedély híján - a mindennap nyüzsgő hangya szerepére redukálja őt (ez a szomorú sors mindannyiunk osztályrésze), addig neki, a művésznek megvan ugyanez a joga a világgal szemben. Ezért inkább összeragasztja a "saját agyagából", a saját szabályai szerint. "Demiurgosznak" érzi magát, de túl intelligens és kritikus a saját vágyaival szemben ahhoz, hogy ne tudná, az általa alkotott világ mindössze akkora, mint egy papírlap. A kép-világ megkonstruálásának folyamatát a művész az éles szélekkel határolt, egynemű, sík papírlap hideg fehérjétől kezdi, s a rajta átható intenzitással szétömlő fekete lágy foltjainál zárja. A feketeség nemcsak az a hely, ahol megszületik a harmadik dimenzió, a mélység és a térbeliség érzete. Egyszerre a "mágia" a titok területe is - egy láthatatlan prizma, amelyben minden átalakuláson megy keresztül és átkerül egy másik, magasabb valóságba. A fehértől a feketéig az út a finom, bár mégis plasztikus rajzú emberi testek és arcok (vagy azok töredékeinek) folyékony, lágy kontúrjainak világán, majd pedig a valóság absztrakt-geometriai "tervén" át vezet. Nemritkán mintha a két folt függetlenül egymás mellett jelentkezne, néha keresztezik és áthatják egymást. A színkezelés módja, az érzékenység az egyes színek mikrofaktúrája és különféle árnyalataik iránt Rosochát az ősi japán fametszetek mestereinek tapasztalataihoz közelíti, s így közvetve több kortárs japán grafikus munkásságához is, akik közül különösen közelinek tetszik a lengyel művészéhez Koichi Sato és Kazumasa Nagai munkássága. Természetesen szó sincs közvetlen átvételekről, kizárólag a színfelületek összekapcsolása módjának változásairól. (Ha Koichi Satoval hasonlítjuk össze, rögtön látni, hogy bár mindkét művész hasonló eszközökkel dolgozik, mégis mindegyikük kihangsúlyozza a szélsőségesen ellentétes jelenségeket - Sato számára a fény a legfontosabb, Rosocha számára a homály). A sajátos, eredeti művészetében a művész "abszolút hallása" az erotizmus törvényeihez. Úgy vélem, ez az aspektus oly mélyen gyökerezik a grafikus pszichéjében, hogy művészete egyik őselemének tekinthetjük. Ennek köszönhetően kerüli el Rosocha a vulgarizmus és a pornográfia sekélyességét, amely nem idegen a kortárs művészettől. Évek óta eredménytelenül igyekszik választ adni magának az időnként vissza-visszatérő kérdésre: Vajon Rosocha a "szolgai", vagy a "tiszta művészet" képviselője-e? A művész látszólag önmagától foglalt állást az "utilitaristák" mellett, amikor úgy döntött, plakát-, könyvillusztráció-, és sajtómegrendelésekből kíván megélni. Ugyanakkor azonban sohasem helyez el az általa festett projekteken a megrendelők által megadott témával kapcsolatos feliratokat (ezeket számítógépen készítik, és a nyomtatáskor kerülnek a képekre). Ráadásul ő nem az a fajta grafikus, aki minden felajánlott megrendelést hajlandó elfogadni - itt már a legelején megjelenik egy nagyon szigorú szelekció és önszelekció. Gyakran bele is helyezkedik a megrendelő és az általa készített munkák kiadójának pozíciójába. Ezáltal tulajdonképpen minden általa alkotott képnek legalább elméletileg megvan az esélye arra, hogy független műalkotásként létezzen. Néhány kép mellesleg így is galériában éli saját életét. Van Rosocha munkái közt egy kép-etűd ciklus, amely az emberi testek és a latin ábécé betűi közti kapcsolatból áll. Annak ellenére, hogy ezek az alkotások képesek önálló műként funkcionálni, mégis a formák egyfajta vázlatfüzeteként, vagy kéziszótáraként határoznám meg őket. Érdekes, ahogy a művész ezeket az ötleteket tisztán alkalmazott módon valósította meg (plakátok, könyv-illusztrációk), ahol a kezdőbetűket összekapcsolva a feliratokkal-jelszavakkal, elvette tőlük a fizikai konkrétságukat. A fenti példa is bizonyíték lehet arra, hogy a kortárs művészetben az olyan hagyományos megkülönböztetések, mint a "tiszta" és a "szolgai" művészet, elveszítették létjogosultságukat. A "tiszta" művészet itt beolvad az alkalmazott, utilitarista művészetbe. - Jacek Szelegejd A kiállítást megnyitja: Keresztes Dóra Megnyitó: 2005. szeptember 7-én, szerdán 18 óra A kiállítás megtekinthető: 2005. szeptember 07. - október 11. Nyitva tartás: minden hétköznap 9-18 óráig. A kiállítás helyszíne: Lengyel Intézet / Polish Institute, 1065 Budapest, Nagymező u. 15.
