Willi Weiner - David Willen: D U N A

Képző

A Dunával való párbeszéd régóta művészi kihívást jelent Willi Weiner festő- és grafikusművész és David Willen fotóművész számára. Weiner rajzaiban a vízzel foglalkozik, Willen dunai tájképeinek középpontjában a centrális perspektíva áll.
2002 augusztusában indultak kalandos dunai utazásukra a fekete-erdei Donaueschingenből, követve Európa második legnagyobb folyójának útját, és 2003 májusában érkeztek a Fekete-tengeri Duna-deltához. Nem pusztán a Duna dokumentálására volt a céljuk, hanem maga a folyó érdekelte őket, úgy, ahogyan még senki sem ábrázolta.
 
Nem a parton zajló eseményekkel foglalkoztak, hanem magával a vízzel, ahogyan a szemlélő előtt a maga anyagi mivoltában megjelenik. Weiner vegyes technikával dolgozik, kék akrylfestékkel lazúrozott, nagyméretű, japán papírra, Willen pedig síkfilmes Sinar-kamerával készíti fotóit, amelyeket c-printként, diasec eljárással feldolgozva állít ki.
 
Párhuzamos sorozataik a művészetek vetélkedésének is tekinthetők, ahol Weiner szubjektív rajzi világa a végtelenben érintkezik Willen lírai, de mindig pontos szemléletű fotóival.