Az idő egymástól távoli rétegeit idézik föl ezek a munkák, a jelen időt képviselő műalkotás részévé változtatva őket, ebben az értelemben, ahogyan a művész egy néhány évvel ezelőtt született képének a címe is mondja, Időutazásra invitálva nézőiket. Ugyanakkor nem egyszerű nosztalgiáról van szó, valamiféle aranykor iránti vágyódásról, hiszen az alkotó éppen abból indul ki, ami a technikai forradalom után kialakult társadalom emberének léthelyzetét jelenti. Azt az állapotot, amelyben korábban sosem tapasztalt módon felgyorsult a kommunikáció minden formája, az üzenetek éppen olyan gyorsan érnek célba, mint amilyen hallatlanul felgyorsult az utazás ritmusa, így a jelen és a múlt rétegei természetes módon találkoznak, ötvöződnek egymással. Jól érzékelte ezt a folyamatot számos művész már a XX. század elején, a világ érzékelésének megváltozott módja így hozta magával a festői eszközök bővítését is, így jött létre a kollázstechnika majd száz évvel ezelőtt a kubista művészek műtermeiben, hogy azután szinte a XX. századi művészet minden új irányzatánál meghatározó szerepet játsszon, s éljen tovább, ahogyan Ajtai Tamás legújabb művei is mutatják a harmadik évezredben is. Az elnevezés maga is jelzi, honnan indult világhódító útjára a kollázs, hiszen a francia szó eredetileg összeragasztást jelent, ami meg is felel a ténynek, ahogy a korábban szentnek hitt festékrétegre a kubista mesterek a legkülönbözőbb talált tárgyakat ragasztották, újságfecniktől kezdve villamosjegyeken át lécdarabokig, gyöngyökig, textíliákig. Nemcsak a festészetet és a grafikát, de a szobrászatot is meghódította a kollázstechnika. Ajtai Tamás, ahogyan művei mutatják, kétféle hozott anyagból dolgozik. Az egyik fajtához azok az elemek tartoznak, amelyek az emberi kommunikáció legösszetettebb, legidőtállóbb formáját, az írást képviselik. A másik fajtához az olyan értékek sorolhatók, amelyek szorosan kötődnek az anyag különböző minőségeihez, megjelenési formáihoz. Megsárgult újságokból kimásolt hasábok, szépapáink kalligrafikus kézírását idéző sorok, keleti szövegek, vissza az időben, egészen az írás kezdetéig, s a betűkhöz, szavakhoz társulva bélyegeket, bélyegzőnyomokat is látunk, apró fényképeket, kottarészleteket, mindazt, ami az üzenetváltás hagyományos módjaihoz hozzátartozik. A szövegek környezetében, hátterükként, társaikként pedig rendkívül mívesen kidolgozott felületeket, plasztikus hatású részleteket, anyagkivágatokat látunk, homokos, samottos rétegeket, reliefszerű elemeket. Mindaz, ami a művekben megjelenik, egyszerre viseli magán a spontaneitás és a tervszerűség nyomait. Gesztusokat látunk, mintha az anyaggal való folyamatos párbeszéd tanúi lennénk. Ugyanakkor nem hiányoznak a művekről azok az elemek sem, amelyek mintegy keretbe foglalják, rendszerbe illesztik ennek a párbeszédnek az elemeit. A könnyed, játékos elemek mellett egyfajta geometrikus, konstruktív szerkezet jellemzi a műveket, ahogy az valóban megfigyelhető az emberi nyelvben is, amely egyszerre alkot mondatokat és alkalmaz, ha a helyzet úgy kívánja, a szabályoknak fittyet hányó megoldásokat, szokatlan fordulatokat. És különös módon, ha jól megfigyeljük a műveket, elemeik között ugyanolyan változások, átalakulások figyelhetők meg, mint amikor az ízesen kifejező módon alkalmazott nyelvi elemek szinte látni engedik, láttatják a valóságban - egy másik idősíkon - lejátszódott történéseket, illetve amikor a világosan megfogalmazott gondolatok a valóságban realizálhatók. Ajtai Tamás munkáin a nyelvi eredetű elemek vizuális értékekkel telítődnek, és par excellence festői, materiális eszközök szellemi tartalmakká válnak. Azt hiszem azonban, éppen a művész előéletéből következik, hogy ez az átváltozás és a vele járó értékgazdagodás nem nevezhető különösnek, hanem nagyon is természetesnek. Egyrészt, mert évtizedesnél hosszabb, sikerekben gazdag keramikusi, formatervezői pályáján az anyag olyan titkait ismerhette meg, amelyek gyakran rejtve maradnak igen neves, de a műhöz manapság egyre gyakrabban az elmélet felől közeledő képzőművészek előtt is. Másrészt, mert a kilencvenes évekre úgy vált sikeres, gyakran kiállító képzőművésszé maga is, hogy a műteremtés szándéka mellett akarva-akaratlan annak a szoros kapcsolatnak a megőrzésére is törekedett, amely a keramikus létrehozta műtárgy és nézője, tulajdonosa között létezik. Érdemes hát vállalkozni azokra az időutazásokra, amelyekre műveivel biztat, ennek az útnak különböző szakaszai izgalmas élményeket kínálnak - egyben pedig annak a lehetőségét is, hogy a távoli korszakokban kalandozva saját korunkhoz is egyre közelebb kerülhetünk. - P. Szabó Ernő A kiállítás megtekinthető: 2005. március 24. - április 23. Megnyitó: 2005. március 24. 18 óra A kiállítás megnyitja: Hann Ferenc művészettörténész, akadémikus A kiállítás helyszíne: Ateliers Pro Arts / A.P.A.!, 1085 Budapest, Horánszky u. 5. Nyitva tartás: K-P: 14.00 -19.00; Szo: 11.00-18.00
