A XIII. Szentendrei Nyári Szerb Festőtábor záró kiállítása

Képző

Hogy a művészet virágozhassék, ahhoz ihletet kell kapnia a természettől, a szabadságtól és a néptől, melyben a művész él és alkot. - írta 1909-ben Nadezda Petrović, aki éppen száz évvel ezelőtt hozta létre az első szerbiai művésztelepet Sićevacban. A Szentendrei Szerb Művésztelepet magyarországi szerb társadalmi szervezetek és a belgrádi Pero galéria hozták létre 1993-ban. Azóta minden évben 10-15 művész jön el Szerbiából, Magyarországról és a magyarországi szerb közösségből - eddig összesen mintegy nyolcvanan -, hogy két hetet töltsenek munkával a Szentendrei Szerb Klub által nyújtott nyugodt körülmények között, s hogy az azt követő záró kiállításon mutassák be alkotó munkájuk eredményeit. A szervezők, akiknek elsődleges céljuk volt, hogy elősegítsék a szerb és magyar művészek kapcsolatteremtését és a két kultúra kölcsönhatását - a művésztelep színteréül Szentendrét választották, mint azt a szimbolikus helyet, ahol a szerb és a magyar kultúra már több mint három évszázada megtermékenyítően találkozik egymással. A XIII. Nyári Szerb Művésztelep szervezői - a Zuglói Szerb Önkormányzat és a Pero Galéria - idén megemlékezve az első szerbiai művésztelep alapításáról és a közel nyolcvan éves Régi Szentendrei Művésztelep létrejöttéről, folytatták munkájukat az európai és regionális kulturális folyamatokba való integráció terén itáliai szobrászművész meghívásával a kolóniára. A szerzők célja továbbra is, hogy a jövőben erősítsék a művésztelep nemzetközi jellegét, bízva abban, hogy Szentendre az európai képzőművészet még fontosabb helyszíne lesz, ezáltal is bekapcsolva az európai folyamatokba a hozzájuk kötődő különböző nemzetiségű közösségeket. A XIII. Szentendrei Nyári Festőtábor résztvevői: Szerbiából: Danica Basta, Dusan Mikonjić, Jelena Minić, Ljubica Nikolić, Milan Paradinović, Miško Petrović,Ljiljana Stojanović Olaszországból: Claudia Chianucci Magyarországról: Vágó Magda, Végh András, Sz. Varga Ágnes, Finta Edit A magyarországi szerb közösségből: Gyurity Milán, Goran Dimić A megnyitó időpontja: 2005. augusztus 27., 19 óra A kiállítást megnyitják: Gorica Mojović, Belgrád kulturális polgármester-helyettese, Miakich Gábor, Szentendre polgármestere és Tatjana Palkovljević, a Matica srpska Galériájának igazgató helyettese (Újvidék) A kiállítás helyszíne: Szentendrei Városháza, Szentendre, Városház tér 3.