Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola hallgatóinak kiállítása

Képző

Egy kiállítás megnyitójára Valamikor 30 évvel ezelőtt kedves professzorom, Dr. Palotás László Úr kölcsön adott egy könyvet. Leonhardt: Ingenieurban könyve már akkor is nagy hatást tett rám. Ez a könyv a mérnöki hivatást népszerűsítendő jelent meg 1974-ben. Utolsó fejezetében egy már inkább filozofikus értekezés olvasható, a mérnök táradalomnak az emberiség érdekében tett szolgálatáról. Ebből idézek: "Engedjék meg, hogy végezetül közreadjak még néhány gondolatot, melyek inkább tartoznak a filozófia, etika, vallás tárgykörébe, vagy oda, ahol azokat a kérdéseket vetik fel, melyek az élet értelmét, a társadalomban élők felelősségét vetik fel a jelenükkel és jövőnkkel kapcsolatban. Sok mérnök foglalkozott már olyan gondolatokkal, melyek nem lehetnek csupán a filozófusok és teológusok privilégiumai. A mérnökök cselekedeteikkel befolyásolják az életfeltételeket, különösen az emberek együttélését, a környezet kialakítását, megváltoztatását, illetve megőrzését." (Az egész fejezet olvasható a www.asa.hu honlapon) Manapság, amikor életünket megkeserítik a parlamenti szócsaták, felüdülés, amikor az alkotás kerül előtérbe. Mi, építészek és mérnökök keveset beszélünk, sajnálatos módon keveset is írunk, mert az alkotás vonja el a figyelmünket. Szerencsére akadnak lelkes oktatók, diákok, akik lehetővé teszik, hogy néha meg is jelenjenek az alkotók kiállításokon. Az Ybl Miklós Főiskolán immár több éves hagyomány, hogy a hallgatók ismertető tablókat készítenek példamutató építményekről. A tablók bemutatják az építés folyamatát is. Nem csupán a végeredményt. Ily módon az építési kultúra színvonalának emeléséhez járulnak hozzá ezek a tablók. Ma, amikor sokan Építésügyi Minisztériumért, Közmunka Tanács felállításáért, ellenőrző bürokratákért kiabálnak, öröm látni azokat, akik ugyan nem kiabálnak, de tesznek az építési kultúránkért. Köszönet érte nekik! - Polgár László A kiállítás kurátora: Erdei Mária építész A kiállítás megtekinthető: 2005. május 18. - május 23. A kiállítás helyszíne: N&n galéria, 1065 Budapest, Hajós utca 39.