Your message has been szent

A tárlat különlegessége nem is magukban a fotókban rejlik, hanem két befogadó gesztusban: egyrészt abban, hogy a használaton kívüli, félig felújított zsinagóga helyet adott Bruno Bourel anyagának, másrészt, hogy egy fiatal magyar költő-dalszövegíró, Závada Péter ihletett szövegtöredékekbe ágyazta a képeket.

 

Amúgy Bourel fotói majdnem semmivel nem mondanak többet, mint húsz éve Féner Tamás több kötetet megtöltő, nagy hatású felvételei. Sőt, míg Féner képes volt sokszor egyetlen képbe sűríteni a holokausztot túlélő pesti zsidók hithez, tradícióhoz, kultúrához ragaszkodó folytonosságvágyát, Bourel igen szűk metszetet lát az egész zsidó újjáéledésből. Fényképein haszid fiatalok, a lubavicsi közösség ismert tagjai, zsidó ünnepek és hétköznapok szereplői ismétlik ugyanazokat a mozdulatokat, mint apáik és nagyapáik. Iskolai purim, zsinagógai hanuka, néhány jellegzetes zsáner a pesti zsidónegyedből, idősek és fiatalok, tanulók és oktatók jelennek meg, de mintha nem a XXI. században lennénk. Valójában még a pesti közeg sem karakteres, bármelyik működő európai zsidó negyedben készülhettek volna ezek a fotók.

 

És ami a legjobban hiányzik róluk: a főleg ortodox életformák mellett itt nincs jele a neológ zsidó kultúra reneszánszának, ami a mai Pestre pedig nagyon jellemző, és aminek a Talmud-köröktől az internetes zsidó gasztronómiai lapokig rendkívül színes, változatos formáival találkozhatunk az utcán és az éterben. Ez a sorozat egy kis kör, egy hagyományőrző közösség, néhány száz ember életét rögzíti. Egy olyan, igaz, csodával határos módon fennmaradt életforma tulajdonképpen ? a kívülálló számára ? egzotikus jegyeit látjuk, mint ami sok más városban is működik, kisebb-nagyobb közösségekben. Tökéletesen komponált felvételeken, a fekete-fehér kép gazdag tónusaival, de mégiscsak igen szűken mért anyag tárul elénk.

 

Hogy a kiállítás mégsem fullad nosztalgikus párába, az Závada Péter szövegeinek köszönhető. Versekkel, a fekete-fehér fotográfia minőségére reflektáló, árnyalt, költői szövegekkel, személyes tónusokkal, iróniával gazdagított asszociációi eleven közegbe helyezik ezt a mozdulatlan világot. Értelmeznek és ellenpontoznak a mondatok, keresik a fonalat a hagyománytisztelet és a kortárs életérzés között. Kívülről, de nagyfokú empátiával figyelik és kommentálják a képeken megjelenített világot. Pillanatnyi szösszenetek, mégis olyan koherens szöveggé állnak össze, amelyek erős hálóként megtartják, sőt a mába ágyazzák Bourel fotóit és finoman replikáznak a kiállítás helyszínére, a zsinagóga üres terére is. Ezek a mondatok önnön létükkel bizonyítják a fiatal közösségek által újraélesztett pesti zsidó szellemiséget, ami Bourel óvatos képeiről hiányzik.