Zéró évek - Szlovák vizuális művészeti kiállítás Debrecenben

Képző

 

(MTI) - A MODEM-ben bemutatkozó új kiállítás címe egyszerre utal a kezdetre és a végre - elemezték a látottakat a megnyitón a kiállítás kurátorai. A kortárs szlovák képzőművészet ugyanis - mint kifejtették - rengeteg szálon kötődik a huszadik századi avantgárd és modernista művészeti törekvésekhez, miközben valahol mégiscsak az "új, globális, posztnacionalista és posztkommunista állapot" adja a művek politikai és kulturális hátterét.

 
A rendszerváltás időszakában szocializálódott kurátorok az általuk emblematikusnak tartott szempontok szerint állították össze saját, önálló szekcióikat, a négy perspektíva azonban több ponton is "keresztezi" egymást. A kiállítás betekintést nyújt a szlovákiai kortárs képzőművészet elmúlt bő egy évtizedének termésébe, ugyanakkor ráirányítja a magyarországi nézők figyelmét a szlovák és a magyar művészeti közeg hasonlóságaira is. Ilyen például a korábban elfojtott, majd intézményesült avantgárd művészet, a szocialista múlt felszámolásának és a nemzeti kultúra kimunkálásának folyamata, valamint a modern politika és a modernista művészet "posztmodern" kritikája.
 
A tárlat rendhagyó módon nem csak a harmadik emeleti kiállítóteret tölti meg kortárs képzőművészettel, de az utca emberét is megszólítja. Németh Ilona műve, a Kapszulák II. a public art jegyében direkt eszközökkel ösztönzi környezetét interakcióra. A "kapszula", amelyet a MODEM előtt állítottak fel, mind külső megjelenésében, mind működési elvében a vasútállomásokon, reptereken elhelyezett csomagmegőrző automatákhoz hasonlít. A 10, 20, 50, és 100 forintos érmével működő kétszobás lakásautomatát bárki, bármely napszakban igénybe veheti vasárnaptól pihenésre, alvásra óránként 20 forintért, a MODEM előtti téren.
 
A Zéró évek szlovák kortárs kiállítás június 24-ig tekinthető meg a MODEM-ben.