Sáros László építészként jól tudja, ha egy házat nem laknak, az a gondos gazda hiányában biztosan az enyészeté lesz. A kelet-európai zsidó temetőkben sem a málló kövek, hanem a zsidó közösségek, családok menthetetlen eltűnése az igazán elszomorító. Ez tükröződik a fotókon is. "Járják be a vándorok a földet, s aki emberi csontra lel, jelet állítson mellé? (Ezékiel könyve 39:15). Góg és Magóg bibliai látomásában szól így a próféta, összekapcsolva minden halandó sorsát a végítélet képzetével. Nem véletlen, hogy ebben az ősi jövendölésben látja igazolását a Talmud annak a régi szokásnak, miszerint emlékjelet, sírkövet állítson az ember hozzátartozói, barátai vagy akár ismeretlen idegenek földi maradványai fölé (Moéd katan 8a.). Hiszen az emberiség - és ezen belül különösképp a zsidóság - történetében oly sokaknak nem adatott meg a természetes végtisztesség: testük porrá és hamuvá lett, vagy jeltelenül hever Európa országútjain... Máskor viszont a kövek keltek önálló létre: terebélyes fák emelkedtek fölébük, kusza vadnövények hálózták be őket, madarak raktak fészket közelükben. A felirat megkopott, a kő mállani kezdett, hanyatt vetette magát, lassan a föld alá süllyedt, ahogy könyvünkben a művészi felvételek egyike-másika mutatja. Rég elporladt kezek emeltek örök emléket, hogy mások nevét megőrizzék, s most a kő maga is az enyészeté lett. Olykor az "őr" (az emlékkő) végleg elszakadt őrhelyétől: az idők során diribdarabra tört sírkövet a temető falában helyezték el (mint például Krakkóban), idegen kezek használták fel másodlagosan (többnyire építkezéseknél) vagy éppen szándékos rongálók martaléka lett... És mégis, a maguk kivetettségében, elhagyatott szépségében a közép-kelet-európai zsidó temetők a helyi történelem mindmáig látható, hűséges tanúi maradtak. A környezetébe mélyen és szervesen beágyazódott, sajátos vonásait mégis megőrzött zsidóságnak, e keleti népnek és kultúrájának, érzésvilágának és művészetének a jelen és a jövő számára hírmondó, becses emlékei ők. Könyvünk ezeknek a relikviáknak szerény bemutatását célozza. A temetői szokások és hagyományok, a sírköveken megjelenő ősi jelképek ismertetésével egyúttal segíteni kívánja az érdeklődőt, a jámbor olvasót. Hiszen egymás megértésének és megbecsülésének talán első, legbiztosabb lépése önmagunk és mások jobb megismerése." Sáros László - Váli Dezső: Tanú ez a kőhalom - Zsidó temetők Közép-Európában fotóalbum, Új Mandátum Könyvkiadó 1993 A kiállítás helyszíne: Bálint Zsidó Közösségi Ház, 1065. Budapest, Révay u. 16. A kiállítás látható: 2006. november 20. - december 4. Nyitva tartás: hétköznap 10-től 20 óráig, pénteken 16 óráig, vasárnap 13-19-ig.
