– Egy éve, körülbelül egy hónappal azután, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat menekültmissziójától eljöttem, esemest kaptam a volt kolléganőmtől egy biciklis túravezetői pozícióról – mondja a szociológusvégzettségű Köllő Kászon. – Noha korábban soha nem dolgoztam turisztikai cégnél, a fellépésem és az angolom egyaránt elég meggyőző lehetett az interjún, mivel egy nálam sokkal tapasztaltabb túravezető helyett választottak végül engem. A betanításom nem volt túl szofisztikált: megkaptam az útvonal térképét és egy két-három oldalas szöveget, amely az állomásokon elmondandó legfontosabb infókat és kis sztorikat tartalmazta. A használati utasítás az volt hozzá, hogy nyugodtan eltérhetek tőle, és az útvonal sincs kőbe vésve. A lényeg az, hogy a résztvevők jól érezzék magukat. Vagyis teljes önállóságot biztosítottak, ami tetszett.
Az útvonalat azonban megtartottam; csak néha hagyok el belőle egy-két állomást, ha szorít az idő. Minden megállásnál három témakört érintek, de csak röviden. És nagyon figyelem, hogy értik-e, amit mondok, nevetnek-e a poénokon. Az sem mellékes, hogy kérdeznek-e, mert ha igen, az azt jelzi, hogy sikerült az érdeklődésüket felkeltenem. Mindent, amiről sokat kérdeztek, idővel beépítek az ismertetőimbe. Megesik, hogy csak biciklizni akarnak, és nem figyelnek igazán. Máskor nem reagálják le a vicceimet, ami időnként frusztráló, de ezt meg kellett tanulnom elengedni. A túravezetést egyfajta stand-up comedynek tekintem, amelynek legalább annyira kell humorosnak lennie, mint informatívnak.
A túra első állomásán, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél például megemlítem azt az ironikus tényt, hogy a Szabadság-szobrunkat a szovjetektől kapott szabadságért mondott köszönetként állítottuk, a második állomáson, a budai hídfőnél azt hozom szóba, van-e köze a baconszalonnának a Bakonyhoz, ahol Szent Gellért remetéskedett. A 0 kilométerkőnél azzal viccelődöm, hogy korábban a királyi palota küszöbét tekintették Budapest földrajzi középpontjának, de mi megszabadultunk a királytól, a jelképes origót pedig levittük a városba, az emberek közé. Aztán hasonlót tanácsolok minden olyan résztvevőnek, aki egyelőre még királyságban él (volt, hogy emiatt britek megsértődtek).
A Halászbástyánál Robin Hoodhoz hasonlítom a legendák álruhás Mátyás királyát, és elmondom, mennyire büszkék vagyunk, hogy az ő uralma alatt tíz évre miénk volt Bécs, amivel legalább egy kicsit már előre kompenzáltuk a későbbi, 350 éves Habsburg-uralmat.
Mindig nagyot üt, amikor szóba hozom Drakulát, és bedobom, hogy Mátyás unokatestvére volt.
Kedvelt és szintén humoros programpont Hadik András lovának az alá kihelyezett tábla által szigorúan tiltott fogdosása, amit én javaslok a résztvevőknek, de azokat, akik meg is teszik, cikizem érte utána. A legnépszerűbb a Parlamenttel szembeni állomás a Batthyány tér közelében. Ott azt mesélem el, hogy Freddy Mercury 1986-ban megkérdezte, eladó-e a Parlament, és mennyiért, aztán eléneklem nekik a budapesti Queen-koncerten általa is előadott Tavaszi szél vizet árasztot, amit mint autentikusan magyar produkciót mindig nagy elismeréssel hallgatnak. Elmagyarázom, hogy azért annyira nagy a Parlamentünk, mert eredetileg egy háromszor nagyobb országé volt, mint a mai, és röviden kitérek Trianonra. A Szabadság téren a szovjet emlékmű és az amerikai követség egymást kompenzáló voltán élcelődöm, a Reagan-szobornál pedig, ha vannak amerikai résztvevők, megkérdezem őket, ismerik-e ezt a színészt. Érdekes: általában fogalmuk sincs róla, hogy az egykori elnökük egri leányka korában színész volt.
Leggyakrabban hollandok vesznek részt a túráinkon, utánuk az amerikaiak következnek. Ausztrálok és britek is sűrűn jönnek, skandinávok és németek jóval ritkábban, spanyolok és franciák pedig szinte soha.
Amikor negyed tíz után a gyülekezőhelyre, a bicikliszerviz és -kölcsönző elé érkezem, a csoport már útra kész, és Kászon egy házaspárral beszélget. Ezúttal nyolcan érkeztek: három házaspár (britek, dánok, ausztrálok) és egy floridai anyuka a huszonéves lányával. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél az egykori Pannónia, a rómaiak, majd a magyar őstörténet és a kalandozások kerülnek szóba, a túloldalon Szent Gellértnek a pogány magyarok általi Dunába görgetéséről és a kereszténység felvételének történelmi szükségszerűségéről, majd a Rudas fürdő közelsége miatt Budapestről mint a termálfürdők európai fővárosáról hallunk. A Lánchídnál Széchenyi és a nevezetes alkalom a téma, amikor a jégzajlás miatt nem tudott Pestről Budára átkelni, és emiatt lekéste apja bécsi temetését.
Innét a Vár aljába, a Halászbástya elé biciklizünk. Indulásnál többen aggodalmaskodtak, hogy ez az emelkedő nem lesz-e túl megerőltető, de mindenki remekül veszi az akadályt, kivéve a dán úr, ám őt műszaki hiba hátráltatja, és a központból tíz percen belül megérkezik a cserebicikli. Kászon várakozás közben az utcai térkép mellé állva bemutatja a várnegyed részeit, nevezetes épületeit, majd nagy fotózkodás után újraindul a menet. A Szentháromság téren, a Mátyás-templom mellett állunk meg újra, ahol Szent István koronakérése és a nyugati kereszténységhez való csatlakozásunk kerül szóba. Kászon negyedórás nézelődési időt hirdet, de már tíz perc múlva mindenki visszatér, és átmegyünk a Tóth Árpád sétányra, hogy Buda páratlan természeti adottságairól, hegyvidékéről, barlangjairól beszéljen, és kiderüljön, hogy Budapest a barlangászok európai fővárosa is. (Akárcsak az, hogy szórakozni még a menő budaiak nagy része is Pestre jár.)
A Duna-partra visszatérve hangzik el a Tavaszi szél vizet áraszt. A szépen intonált, népdalgyűjtők felvételeire emlékeztető előadás láthatóan meghökkenti és megérinti a csoportot, akárcsak tíz perc múlva a Margitsziget lombözöne, a kolostorromok és a király apácának adott lányáról szóló történet. A Kossuth téren Trianonról, a Szabadság téren a felszabadulásról és 1956-ról, a szovjetekkel való viszony ellentmondásosságáról hallanak a résztvevők, Kászon szembesíti őket a mártír miniszterelnök sorsával, és felhívja a figyelmüket arra, hogy e keleti blokkban mi voltunk az elsők, akiknek elegük lett a kommunizmusból.
Az utolsó állomásnál, a Szent István-bazilikánál az altemplomban nyugvó Puskás Öcsi nevének hallatára kellene felcsillanni a szemeknek, de úgy tűnik, semmit sem mond nekik, pedig Kászon Ronaldót és Messit is beveti, hogy a kontextust megteremtse.
„Az emelkedő miatt aggódtam, de Carlson bátorított és segített. Büszke vagyok, hogy megállás nélkül felbicikliztem a budai Várba.” „Ez a túra trailer Budapesthez. A városban töltött első napok programjának ajánlom, mert sok ötletet ad az önálló felfedezéséhez.” „Caspar szórakoztató, jó humorú és nagy tudású túravezető. Nagyszerűen elénekelt nekünk egy magyar népdalt. Úgy éreztem, mindent elkövet, hogy élvezzük a túrát.” „Ez a túra az utazásom fénypontja volt. Kasson briliáns módon mutatta be Budát és Pestet, és még átkozottul jó énekes is.” „Castro vicces és furcsa történeteivel életre keltette számunkra a történelmet” – ezeket már a boltba visszatérve, az online visszajelzések között csemegézve olvassuk, időnként jót derülve azon, hogy Kászon nevét hányféleképpen hallják és adják vissza a turisták. Nálam a Castro viszi a pálmát; javaslom is neki, hogy a megfelelő sapkával erősítsen rá a hatásra.
*
„Sztorikat kínálunk, hogy a turistáinknak hazatérve legyen mit mesélniük, és az a célunk, hogy sokat nevessenek a túráinkon – mondja Judák András, a Best Bike Tours tulajdonosa. – Csak feldolgozható információmennyiséget adunk át, hogy ne telítődjenek már néhány óra alatt évszámokkal, és ne menjen el a kedvük egyszer és mindenkorra mindenféle városnézéstől. Gyakori ugyanis, hogy egy turista összevissza lefényképez mindenféle templomot, és napokon át múzeumról múzeumra jár, de aztán amikor visszatekint a budapesti élményeire, semmiféle összképe nincs a városról, és semmilyen emlékezetes részletet, érdekességet, színes információt nem képes felidézni.
A túravezetőink nagy szabadságot élveznek: a karácsonyfát mi adjuk, de ők díszítik fel. Nyolc hónapon át mindennap két túránk van, és akár egyetlen emberrel is útnak indulunk. Az ideális létszám nálunk a nyolc fő, a maximális a 12. Ezen felül ugyanis már elveszne a személyesség varázsa, a visszakérdezés lehetősége. A város legszebb oldalát akarjuk megmutatni, és az unalmasság elkerülése a legfőbb célunk. A túránk három órája alatt szinte minden fontosat fel tudunk villantani, és ezzel tippeket adunk a résztvevőknek, hogy hova érdemes később visszatérniük.”
Alkonyi Bálint hat-hét éve idegenvezető, és beugróként, hetente egyszer nagyjából ugyanazon az útvonalon kerékpározva adja elő a tudományát, mint Kászon. – Az elején mindig megpróbálom felmérni, mik a csoport igényei. Sokat segít, ha a társaság homogén, míg ha legénybúcsúsok kerülnek össze nyugdíjasokkal, könnyen mission implossible válhat a túravezetésből – mondja. – Trianont szinte mindig szóba hozom, és azzal összefüggésben a himnuszunk pesszimizmusát is. Azt, hogy olyan nép vagyunk, amely sokszor húzta a rövidebbet, és emiatt nem feltétlenül indokolatlan a borúlátásunk. De nehogy azt hidd, hogy azonnal hosszas fejtegetésekbe bocsátkozom! Az alapjárat az, hogy tőmondatokban fogalmazok, mert abból indulok ki, hogy a résztvevők semmilyen előzetes tudással nem rendelkeznek. Mindenbe csak akkor megyek bele mélyebben, ha visszakérdeznek. Arra törekszem, hogy beszélgetés alakuljon ki, ezt a visszajelzésekben értékelni szokták. Mindenkit egyenként megszólítok, hogy egyetlen résztvevő se érezze magát elhanyagolva.
A kedvenceim az angolszász turisták, mert sokuknak van már rólunk valamilyen képük, igaz, főleg Gábor Zsazsa és Tony Curtis alapján. Puskás Öcsi neve csak az európaiak és azon belül is főleg a spanyolok számára ismerős.
Kedvenc témáim: az interregnum utáni időszak, az Anjouk, Károly Róbert, a lengyel–magyar perszonálunió, Nagy Lajos, Mátyás király. Az erős, jól összekovácsolt Magyarország, amely kiváló diplomáciával érte el a céljait.
A turisták az én tapasztalataim szerint három budapesti épületért szoktak rajongani: a Parlamentért, a Párizsi udvarért és a korábbi balettintézetért, ami most szálloda. A Párizsi udvar valóban világcsodája: a faburkolatát ugyanaz a cég készítette, amely a londoni Harrods áruházét, a csempéit pedig az, amely a Titanicéit.
Sok érdekes emberrel találkozom, és egészséges a munkám: biciklizem és sétálok (mert gyalogos csoportokat is vezetek). De az nem pozitív, hogy mi akkor dolgozunk, amikor a többség pihen: számunkra a péntek és a szombat a legfontosabb napok. Az sem az igazi, hogy a miénk nem nyugdíjas állás: itt akkor és addig keresel, amíg képes vagy dolgozni.
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
