Danse macabre (2015)
A Horizont Galériában 2015-ben nyílt meg az RGB – Roman, Gothic, Baroque című kiállításom, amire az első nagy önálló tárlatomként tekintek. Az ott szereplő anyag artist statementként (művészeti programként – A szerk.) is felfogható. Azok a festmények jelölték ki a programom: azt, hogy a művészetemben alapvetően a történeti síkokkal és a történelemmel játszom.
A Danse macabre két művészettörténeti inspirációs forrása Matisse Tánc, valamint Holbein A követek című képe volt. A haláltánc fontos motívum volt, amit mindenképp be akartam emelni, az utóbbinál pedig a torzult koponyamotívum ragadta meg a figyelmem, amit annak idején azért így ábrázoltam, mert a képet egy lépcsőfordulóba installálták. Eredeti kontextusában fokozta a térélményt, de síkba kifeszítve értelmezhetetlennek tűnik, és úgy hat, mintha digitálisan szét lenne torzítva. Az egész képnek izgalmas csavart ad a Teletubbies-figurák beemelése, amelyek gyermekkori emlékként vannak a fejemben, a piros, kék és zöld jelmezük pedig rájátszik az RGB címre.
Ez a festmény aztán nagy karriert futott be, tudtomon kívül felkerült az internetre, és sok emberhez eljutott, majd két évre rá csoportos kiállításon is szerepelt Oslóban, ami szintén fontos mérföldkőnek számított, mivel akkor állítottam ki először külföldi művészekkel együtt.
Sleeping knights (2018)
Szintén fontos állomása a pályámnak a 2018-as D.D.R – Digital Dreams Recordings című kiállításom a berlini Future Galleryben, ami az első külföldi solo show-m volt. Az installatív művet egy szlovák eredetmítosz inspirálta, amit akkor hallottam, amikor Keresztes Zsófival 2015-ben három hónapos selmecbányai rezidenciaprogramon vettünk részt. A történet szerint a település mellett található hegy gyomrában három lovag alszik, akik felébrednek, ha baj van, és megvédik az országot. Ezt a három alakot festettem rá hálózsákokra, és egy ládába, a képek mellé gyömöszöltem őket, hogy kijussanak Berlinbe. Aztán a kiállítás építése során elkezdtünk tanakodni, hogyan lehetne a zsákokat a térben megmutatni. Jött az ötlet, hogy még jobban játsszunk rá a középkori hangulatra, nekem pedig eszembe jutott, hogy a közeli utcát épp feltúrták, és felszedték a macskaköveket. Kimentem egy ikeás zsákkal, és begyűjtöttem belőlük egy jó adagot, amivel aztán körberaktuk őket. Így olyan volt, mintha a lovagok visszakerültek volna a hegy gyomrába.
Legend of the True Pearl (2020)
A berlini galériában a második önálló kiállításom az U.F.O. – Unreadable For Others volt, amelyen ez a festmény is szerepelt. A tárlat különlegessége az, hogy 2020 februárjában, épp a Covid előtt nyílt meg, így még ki tudtam utazni a megnyitóra. Aztán bezárt a galéria, viszont az anyag az első karantén idején végig fennmaradt a falakon, így bizonyos értelemben rekordidőt ért meg ott.
A festményt a Robotzsaru egyik beállítása inspirálta. Nagyon szeretem azt a filmet, ami velem egyidős, gyermekkoromban sokszor megnéztem. Aztán az interneten szembejött ez a beállítás, ami a félprofil, statikus volta folytán reneszánsz portréra emlékeztet. Annyira inspirált, hogy több verzióban is megfestettem: a berlini kiállításra Harry Potter-es, Teszlek süveges variáció készült el. A kalap körül ott a haláltáncmotívum, az üres robotdíszletben szereplő igazgyöngy pedig üres, beszélő entitásként jelenik meg. Kicsit emlékeztet Paul Fürst Doktorcsőr Rómából című metszetének alakjára, ezért kapcsolódik a járványtematikához, ami engem már gyerekként is foglalkoztatott. A karantén idején különösen elkapott a téma, Daniel Defoe A londoni pestis című könyvét olvasva tréningeztem magam a legrosszabb eshetőségre.
Dream of Tesla (2020)
Ez a festmény azért is fontos, mert már megjelenik rajta az a látásmód, ami a későbbi munkáim vizualitását nagyban meghatározza. Itt az elemek már nem egymás mellett, jól lehatárolva jelennek meg, hanem szerves egységként, masszaként összefolyva. A munka a 2020-as a kijevi WT Foundationban, a P.C.P. – Professional Camouage Painters című kiállításomon szerepelt, ami szintén rekordideig állt, hiszen a második karantén idejéén végig fent voltak a képek a falon. Novemberben még kint tudtam lenni a megnyitón, aztán fokozatosan minden bezárt megint. Ezt a képet meg is vásárolta a galerista, egy amerikai gyűjtő, aki Koppenhágába ment, amikor Ukrajnát megtámadták az oroszok. A festmény azonban a lakásában maradt, éppúgy, mint a kiállítás teljes anyaga a galériában. Ezek a képek így átélték az első inváziót, és csak utána, kisbusszal sikerült őket kimenekítenem.
Under the skin (2020)
Ez a kép az első karantén idején született. Épp tavaszodott, amikor ideért a Covid. Nagyon sokáig hezitáltam, hogy fenntartsam-e a műtermem, és ingázzam-e az otthonom és az aqb között, ám végül arra jutottam, hogy otthon kell maradni, ezért az egyik szobát átalakítottam stúdióvá. Ez a festmény e bezártságélményből született. Tavaszodik, mi mégis a négy fal közé vagyunk zárva. Klasszikus modernista szobrot látunk, amelynek bőre alól robotváz sejlik fel. Az öröknek gondolt, klasszicista plasztika felszíne megtörik, alóla másik réteg tűnik elő, körülötte pedig a töredezett föld alól előbújnak a növények.
Silent Nude 3 (2020)
Ez a kép is a karantén idején készült. 2020-ban sok olyan képet festettem, amelyen fémszobrok jelennek meg a sivatagban, ez a festmény is ebbe a szériába illeszkedik. A motívumot egy ezüstszpré illusztrációja inspirálta. A tér teljesen kiürült, sivatagként vagy valamilyen posztapokaliptikus vízióként hat, miközben arra is utal, hogy a karantén miatt az emberek az otthonaikba bezárva élték a mindennapjaikat. A szobrot zsilettpengék ölelik körül, és a formák egymáshoz való viszonya a Laokoón-szoborcsoportot is megidézi. A pengék fokozatosan minden réteget: a szőrt, a húst, a bőrt lehámozzák a szoborról, és végül nem marad más, csak a fémváz. A kép Pozsonyban, csoportos kiállításon, egy hónapja pedig New York-i tárlaton szerepelt.
Hell on Earth (2020)
Nagyon kedvelem a földgömböket; különösnek tartom, hogy az emberek szeretik makettezni az élőhelyüket. Ha egy ilyen eszközt kiteszel az asztalra, nagyon érdekes, ahogy a makro- és mikrovilágok találkoznak egymással. Egyetemistaként is csináltam olyan képet, amelyen természeti tájba festettem bele földgömböt. Erős motívum volt, ez a kép a továbbgondolása. A Föld itt már tulajdonképpen csak labda, amellyel két kozmikus lény, kora középkori ördögfejeket viselő robotkutyák játszanak Mars-béli környezetben. Ez a fiktív sci-fi rámutat, hogy csak porszemek vagyunk, ha azt nézzük, hogy kozmikus szinten mennyi hatás éri a Földünket. A kép azóta újabb értelmezéssel bővült, hiszen ez a mű is kint ragadt Kijevben.
Electric shepherd (2022)
Programadó festmény, amelyen már kialakult az a körkörös motívum, belső keringetőrendszer, amit én kapunak is szeretek hívni. Különféle motívumok, egymástól távol levő korok elemei folynak egymásba és örvénylenek folytonosan. A kép története azért is érdekes, mert meghívták egy londoni csoportos kiállításra. Nagyon szűkös volt az idő, hogy kijuttassam, és a frissen életbe lépett Brexit következtében bonyolulttá váló logisztika miatt úgy tűnt, hogy végül nem is fogom tudni Angliába küldeni. Aztán végül mégis sikerült megoldanom a gondot: feltekercseltem, felszálltam vele egy Ryanair-gépre, és a hónom alatt elvittem a galériába.
Dumbo (2022)
A Bakancsos piacon gyerekjátékra: elefántformájú zongorára tettem szert, ami nagyon megtetszett. A képen megtartottam a hangsúlyos részeit, de a zongorarészét kibeleztem, és helyére különféle más elemeket folyattam bele. Látható itt például szecessziós vasrács, kagyló és ördögfej is, aminek külön története van. Februárban, amikor megérkeztek az első háborús hírek, épp az Astoriánál voltam, ahol farsangi maszkra bukkantam. Megvettem, hazahoztam, és február 24-én felszögeltem a műterem falára, azóta is ott van. Olyan számomra, mint egy gorgófej, ami távoltartja a rossz szellemeket; megóv aattól, hogy a műtermembe beszivárogjon a háború. Ez a maszk védi a helyem, hogy továbbra is safe place maradjon.
Royal Oak (2022)
Ez a festmény a legújabb sorozatom egyik darabja, ahogy a Dumbo is, nemrég szerepeltem velük a Longtermhandstand galériában. Nyáron a szóládi művésztelep mentora voltam, két hetet töltöttem a községben. Egyik nap sétálgattunk, a cukrászdát kerestük, és elhaladtunk egy bezárt élelmiszerbolt előtt, amelynek a kifakult ablakdekorációs elemei felkeltették a figyelmem. Ezek a plotterrel vágott matricák a kora kilencvenes évekből a szecesszió lebutított, lecsupaszított verziói, amelyek azért voltak annyira érdekesek a számomra, mert egybevágtak azzal, ami aktuálisan foglalkoztatott: hogy klasszikus motívumkészletet hogyan lehet egymásba folyatni egy fluidáló képi világban. A talált növényi motívumot felnagyítottam, így életfává alakult, amelyen a klasszikus korok és a futurisztikus világ elemei örvénylenek. Ufók, high-tech elemek, régi szkíta ékszerek, fémes felületek folynak egymásba. Az életfát két angyalfigura keresztezi.
Keresztesi Botond 1987-ben született Marosvásárhelyen. Tanulmányait a a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végezte, első önálló kiállítása 2015-ben a Horizont Galériában volt. Keresztesi az Y-generáció egyik legsikeresebb alkotója, művei rendszeresen szerepelnek aukciókon, valamint jelentős hazai és külföldi magángyűjteményekben is megtalálhatók. Legújabb képein múltbeli korokból és a jövőből származó tárgyak örvényszerűen kavarognak. A művész képei a ciklikus történelem- és időszemlélet vizuális leképeződéseiként értelmezhetők.
