A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon mutatja be legújabb önálló estjét a kortárs könnyűzenei szcéna egyik legeredetibb művésze, Kamondy Ágnes. Október 5-én az A38 Hajón láthatjuk a Pest fölött az ég szcenírozott koncert-előadását Vörös Róbert rendezésében. A zenéjét Kamondy Ágnes jegyzi, a dalszövegeken olyan neves szerzőkkel osztozik, mint Karafiáth Orsolya, Kiss László, Müller Péter Sziámi és Simon Márton.
Mi az oka annak, hogy az elmúlt húsz évben nem jelentkezett új önálló esttel?
Egyrészt kénytelen voltam életmódot változtatni. Sokáig szerényen meg tudtam élni szabadúszóként, idővel fix jövedelem után kellett néznem. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben helyezkedtem el, jelenleg is színháztörténeti téren tevékenykedem. Másfelől az új generáció érthetően a saját munkatársait, zenészeit, szövegíróit működteti. De a legnyomósabb érv a mostani visszatérésemhez, hogy olyan típusú alkotó vagyok, aki megvárja, míg összegyűlik egy anyag.
Szubjektív életsztorik megéneklőjeként ismert. Milyen életérzések, hangulatok álltak össze tematikus anyaggá?
Nem konceptuális anyagról van szó. Hagytam növekedni a dalokat, mint egy növényt. Személyes hangú, bensőséges anyag született, érzékeny, finom kamarazene. Az évek alatt kidolgozott saját zenei nyelvemen, stílusomban énekelek. Évekig tartott a keresgélés. Elővettem néhány régi színházi zenémet is, például a Koreai film című dalomat, amit Udvaros Dorottya énekel a Mégis szép estjén; én most először fogom előadni. Igazából akkor érzem magam a leginkább önazonosnak, amikor a saját dalaimat énekelem. De előbb meg kell írni, ki kell érdemelni a dalokat, hogy elénekelhessem. A rajongva szeretett Kurtág Györgyre utalok ezzel, aki azt mondta, hogy nem érdemli meg az életművét. A csodálatos életművét.
A koncertelőadás címe mennyire fedi a dalok tartalmát?
Xantus János barátom emlékére született a Pest fölött az ég, utalásképpen Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmjére. Arra gondoltam, hogy ez egy olyan „szárny”, ami alá sok minden belefér. Valószínűleg a színházi munkáim következménye, hogy nincs két egyforma stílusú dalom. Drámai szempontok határozzák meg őket, szituációk, színészek, olyan, mintha klasszikus értelemben írnék zenét. Nagyon erős a dramaturgiai gondolkodásom. A zene számomra alapvetően mozgás, és felfokozott, intenzív beszéd. Nem hangok, hanem mozdulatok, gesztusok egymásutánja.
Vörös Róbert rendezővel összeszokott alkotótársak. Hogyan kezdődött a kapcsolatuk?
Robit tizenhat éves korom óta ismerem. Már akkor színházi fenoménnak számított, előadásokat, ünnepségeket rendezett. A Képző és Iparművészeti Szakközépiskola növendéke volt, amikor egyszer a magyar tanárnője felhozta a lakásomra az egész osztályt. Ahogy Robi leheveredett a szoba közepén, és ahogy figyelt, láttam, hogy egy kamasz zseni. Attól kezdve nem lehetett minket elválasztani. Minden estemet ő rendezte. Sokat segít az előadásmódban, soha nem rendezői koncepciót akar érvényesíteni, hanem azt akarja elérni, jobban megcsináljam, amit én akarok. „Ágikám, sűrűbben, ne cifrázz, befelé, keményebben” – ilyen instrukciókat ad. Minimális eszközökkel, sokszor egy lépéssel helyreteszi, összerántja az előadást. Először a Cselédek című Genet darabban dolgoztunk együtt a Fiatal Művészek Klubjában, akkoriban még hordta a díszletet, a holdudvarunkhoz tartozott. Rendezői minőségében a Dalok Közép-Nirvániából volt az első közös produkciónk, amit a Szerb utcai Egyetemi Színpadon mutattunk be, majd Székely Gábor Új Színházában játszottunk tovább.
Az autentikus népzenétől az etnóig, a protest songoktól a rockig, az alternatív művészcsapatoktól az önálló zenekarokig éles váltások jellemzik a pályáját. Underground dívaként mindig a korszellem mentén kísérletezett?
Organikus folyamatról van szó. Az 1970-es évek végén sokad magammal a világ népzenéit, indiai, afrikai, ír muzsikát hallgattunk. Kiderült számunkra, hogy az angolszász dominanciával szemben nagyon sokféle dal- és énekléskultúra van. Végre élőben felfedezhettük a magyar archaikus népzenei réteget is a Sebő együttesen keresztül. A hagyományos folklórban töltött évek után arra a konklúzióra jutottam, hogy nekünk a saját, modern népzenénket kell megírni. Ezért fordultam a rock and rollhoz. És elkezdtem ennek a kultúrkörnek a hangszereit használni. Másik János javaslatára basszusgitároztam. Az Orkesztra Luna együttesemben ütősöket is használtam. Az Európa Kiadóban megtanultam az elektronikával bánni. Az új nyelv, az új megszólalási lehetőség, a progresszív rockkultúra stimulált abban, hogy megfogalmazzam a saját dalaimat, szövegeimet.
Milyen távlati tervei vannak a Pest fölött az égre összeállt zenekarával?
A CAFe-s premier után szeretnénk többfelé elvinni a koncertet. El tudom képzelni nagyszínpadi verzióban éppúgy, mint kisebb hangosítással, akár unplugged is. Szeretném visszanyerni az akusztikus komfortzónát, amiben halljuk egymást, és nem csak zúzunk a színpadon.
Kiemelt fotó: Szilágyi Lenke
