? A Benkó Dixieland Band több mint évi 200 koncertet ad, miben különbözik ezektől egy ?jubileumi? este?
? A kiemelt koncertjeinken mindig van valamilyen ?pikantéria?, általában az amerikai jazz nagyágyúi közül hívunk meg valakit. Ez régen könnyű volt, mert éltek a nagy sztárok első generációjának tagjai, mint Dizzy Gillespie, Milt Jackson, Wild Bill Davison. 75 sztárral dolgoztunk együtt, de sajnos egyszer csak elfogytak a nagy nevek: mi lettünk a legöregebbek, akiket húzónévnek hívnak egy-egy koncertre. De azért most is lesz velünk egy zseniális New Jersey-i trombitás, Warren Vaché. A műsor is egyedi: meglepő hangszercsereberék, átdolgozások színesítik majd az estét. Érdekes, hogy mit csináltunk a hatvanas években, de az még fontosabb: mit csinálunk a jelenben: aktív, az újdonságokra reagáló zenekar kell, hogy maradjunk. Persze, lesznek régi dalok, mint az első slágerünk, az Everybody Loves My Baby, a nagy klasszikus, a Body and Soul, vagy a Petite Fleur, amelyet a mi előadásunkban több mint 560 ezren néztek meg a youtube-on. Felvezetésként pedig a koncertet megelőző szombaton, mindenféle próba nélkül játszunk ? amolyan ismerkedési koncertet ? Warren Vashéval a Klebelsberg Kultúrkúriában. Nem tudom, mi fog kisülni belőle, én is izgatottan várom.
? Egyszer azt mondta, mindig a kívánatosabbnál magasabbra kell belőni a célt, így, ha nem is sikerül elérni, az eredmény még mindig jó lesz. De, hogy csak egy-két sikert említsünk, több mint tízezer koncert, a Montreaux-i Jazz Fesztivál megnyerése, a dixieland hazájának számító Amerika jazz-zenészeinek elismerése után meddig lehet emelni a magasságot?
? Az egyik korlát az ember, az, hogy mennyire tehetséges valaki. Fel kell mérnem: a bandám, a hét zenész és a két énekes mire képes, hogy személyre szabott feladatokat találjak számukra. Szerencsére mindegyiküknek megvan a maga különleges képessége. Például a trombitásom, Szalóky Béla hihetetlenül gazdag dallamvilággal bír, soha nem ismétli magát, ömlenek belőle a szebbnél szebb dallamok, és soha nem téveszt. Ha Nagy Iván, a pozanosunk megszólal, énekelni vagy szólózni kezd, olyan hangulatot képes teremteni, amely leírhatatlan értéke a koncertnek. Én olyan mély fekvésben szeretek játszani, amely a hallgatóim lelkében hagy maradandó nyomokat, így a Petite Fleur talán érdekesebben szólal meg, mint másoknál. Az én koromban rengeteg érzelmi tartalék halmozódik fel, így nekem ezzel kell gazdálkodnom. Tehát az adottságainkra építek, és hogy mindig magasabbra tudjam tenni a lécet, folyamatosan megkövetelem a munkát: minden héten kemény próbákat tartunk.
? Ilyen elvárások mellett könnyen talál utánpótlást?
? Találni nem lehet. A mi titkunk az, hogy negyven éve nevelünk utánpótlást: ha találkozunk egy tehetséges fiatallal, aki érdeklődik a műfaj iránt, akkor figyelemmel kísérjük a pályáját, közben eljár a próbáinkra, aztán, ha lehetőség adódik, tag lesz. A legújabb társunk, a bendzsós Gáspár Pál Nagy Jenő tanítványa volt. 14 évesen került kapcsolatba velünk, és 44 évesen lett a zenekar tagja ? 30 évet várt erre, közben megtanulta a teljes repertoárt. ?Mellesleg? kiváló játékos.
? A média rövid időre bárkiből sztárt csinálhat, de mi kell ahhoz, hogy 40?50 éve folyamatosan népszerű legyen a zenekar?
? Egyrészt a média mindig mellettünk állt: a bulvár nem vett a nyelvére, elismerték, amit csináltunk. Másrészt, annak ellenére, hogy a sokoldalú, sikeres embereket gyakran irigység kíséri, ebben alig volt részünk. A szakmát, a zenészeket ugyancsak megnyertem, mindenkivel egészséges kompromisszumra törekedtem, elismertem mások teljesítményét. Röviden: úgy kell élni, hogy a társadalomban mindenkit megbecsüljünk, mert mindenki értékes valami miatt. Ezt kevés kivétellel mások is megérzik és értékelik. Persze mindig lesznek, akik nem tudják elfogadni, hogy a beat-pop-rock és a jazz között kialakítottunk egy egyéni játékstílust, amelyet bátran nevezhetünk Ben-stílusnak. Nehezen besorolható, de igen népszerű.
? Annyira népszerűek voltak már a nyolcvanas évek elején, hogy az amerikai RCA kiadó világsztárt csinált volna az együttesből ? milyen lenne ma Benkó Dixieland Band, ha elfogadják az ajánlatot?
? Minél nagyobb pénzről és sztárságról van szó, annál inkább ott a robbanásveszély. Ma is nagyon nehéz vezetői feladat számomra, hogy igazán tehetséges embereket összetartsak, hogy úgy vezessem az együttest, hogy senkiben ne legyenek rossz érzések, és mindenki úgy érezze, kapott lehetőséget a bizonyításra, a sikerre. A nagy sztárság ingoványos talajra visz, amelyen nagyon nehéz egyensúlyozni. Ezt bizonyítja számos nagy művész élete, elég csak az elmúlt időszak veszteségeit megemlíteni, mint Whitney Houston vagy Amy Winehouse. Nem tudom, hogyan boldogultunk volna ezzel a feladattal.
? Másféle feladat azonban van bőven, hiszen mindig terveznek valami nagyszabású eseményt, mint az első koncert a Holdon vagy a könnyűzenei múzeum létrehozása? min dolgoznak éppen?
? A könnyűzenei múzeum tervét nem adtam fel. Egyelőre a Benkó Múzeum alapját hoztuk létre: egy érintőképernyőkkel, virtuális játékokkal (például Louis Armstrongot és a Benkó Dixieland Bandet lehet vezényelni) színesített, interaktív kiállítást, amelyen a zenekar története, repertoárja megismerhető. Ebből szeretnénk majd létrehozni a Közép-Európai Jazz és Könnyűzenei Múzeumot, egyelőre pénzt kell szereznünk. Más dolgot említve: dolgozom azon, hogy 60 ezer egyetemistához juttassam el a Mindentudás Egyetemén A jazz a 20. század zenekultúrájában címmel megtartott előadássorozatot. A zenekar koncertjével illusztrálva tartanám meg az előadásokat, hogy a hallgatók megértsék, átéljék, mi is az improvizáció. A harmadik nagy feladat zenei adósságaink törlesztése: eddig úgy 1700 dalt dolgoztunk fel, de vannak még hiányzó számok. És persze mindig készenlétben kell állnunk: haladnunk kell a korral, a legújabb technikákkal. Elsők között voltunk fent a youtube-on, ahol ma már 800 számunkat lehet megtekinteni. Lassan ezt felváltja majd valami, ahogy korábban a CD ideje is lejárt. Nem tudom, mi lesz az, de újabb megoldandó feladatot állít majd elénk.
