Na, de lássuk a sort, amelynek végére engedelmes beletörődéssel beáll az egyszeri képregényrajongó, remélve, hogy a háztömb sarkán is túl kígyózó emberszalagot elég gyorsan szívja magába a Kispesti Munkásotthon Művelődési Központ. Aztán kiderül, hogy az itteni sorban állás nem is annyira rettenetes, mint a Tesco-pénztár előtti, ahol nehezen szerethető matrónák bevásárlókocsiját bámulva kell eltölteni hosszú perceket… Minek vesz valaki hat csomag mirelithalat?!
Itt csupa ismerős vesz körül.
– Nicsak! Kristóf!
– De jó, hogy látlak – köszön rám a régi cimbora. – Tudsz valamit a fogyásról? – kérdezi.
– Nem sokat. Kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit elhasználsz… De neked nincs rá szükséged…
– Egyedül vagy ilyen hülye vagy segítenek? A német könyvre gondolok!
– Hehe! Közben rájöttem.
Évekkel ezelőtt kiadtunk egy képregényes nyelvkönyvet, erről faggat.
Nem sokkal később Attila sodródik mellénk. Ő most szerkeszt kötetet a Mozaik gyermeklap történetéről. Megígértem neki, hogy írok bele valamit. Ezt szeretné rajtam behajtani.
A hazai képregénybarátok tábora viszonylag szűk, belterjes társaság. Mondhatnánk, hogy mindenki ismer mindenkit; ha személyesen talán nem is, de látásból mindenképpen. A képregényesek számára évente három-négy rendezvény kínál találkozási lehetőséget, s valamennyin megjelenik csaknem minden rajongó.
Így persze a sorban való toporgás is olyan, mintha már bent lenne az ember a börzén, hiszen régi ismerősök találkoznak, trécselnek, sőt akár csereberélnek is a várakozás ideje alatt. A képregénybörze ugyanis igazi börze. Vagy pontosabban afféle bolhapiac, ahol nem pusztán a kiadók jelennek meg a kínálatukkal, hanem bármelyik rajongó bérelhet asztalt, hogy gyűjteményének megunt vagy feleslegessé vált darabjait értékesítse, elcserélje.
A nagyobb kiadók kimondottan az őszi vagy a tavaszi képregénybörzére, esetleg a novemberi Hungarocomix idejére jelentetik meg a fontosabb kiadványaikat, ekkor ugyanis meg lehet lovagolni a szubkultúrából áradó rajongást. Pár éve egy olvasó a közösségi médiában így összegezte a képregénybörze tapasztalatait:
„Az anyagi kár jelentős, az élmény megfizethetetlen…”
Szóval nem számítanak rosszul a kiadók, amikor figyelnek ezekre a rendezvényekre. A mostanira is megjelent egy rakás Marvel-képregény, Pókember-különszám, X generáció, Hellboy-csoda, Transformers, szóval itt vannak a világ legnépszerűbb képregényes brandjei.
S ha már szóba került a Marvel-univerzum, hadd idézzek ide egy beszélgetést, amit Kertész Sándorral folytattam az egyik ilyen rendezvényen. Sándor több kötetben dolgozta föl a magyar képregény-történelmet, okos megjegyzéseire érdemes figyelni.
– Van egy olyan gyanúm, hogy az istenek nem szeretik a képregényeket. Mire népszerűvé válhatott volna Magyarországon a műfaj, már ki is ment a divatból, idejétmúlttá tette a modern technika – mondtam, amikor a szubkultúra kicsiny és belterjes voltáról társalogtunk.
– Igen, de azért ennél csavarosabb ez a történet – mosolygott rám. – Kétségtelen, hogy valamikor az ötvenes években nekilódult a hazai képregényművészet; olyan klasszikusokkal, mint Zórád Ernő, Korcsmáros Pál meg a fiatalabbak közül mondjuk Fazekas Attila, akik jobbára a Fülesben publikáltak. Munkáik és dübörgő népszerűségük nyomán a képregény lassan kiszabadult az előítéletek szorításából. Rövid virágzás következett, majd valóban megjelent az internet mindent bekebelező képáradata, és az illusztrációra épülő történet elvesztette érdekes voltát.
– Hát éppen ezt mondom…
– Igen, de nézz körül! Úgy látod, hogy csak a negyvenesek-ötvenesek hobbija a képregényolvasás?
– Igazad van! Tele a börze fiatalokkal. És valóban nem a Fazekas-képregényre kérnek dedikálást.
– Bizony! Őket a mozi hozta ide. Amikor a filmesek felfedezték a képregény-adaptációkat, feltámadt a kilencedik művészet. Főleg persze Amerikában, de nálunk is. Jött szép sorban a Batman, a Superman, a Spiderman, az Ironman, a Fantasztikus négyes, a Sin City, az Aeon Flux, A holló, a Hellboy, a V mint vérbosszú és egyéb hasonlók. Mára ott tartunk, hogy vége-hossza nincs a képregényhős-feldolgozásoknak. A recept többnyire mindig ugyanaz, és a kassza nagyokat csilingel.
A producerek kasszája. Mert a budapesti képregényes közösség az amerikai szuperhősipar dacára sem nevezhető üzleti csodának. A képregénykiadók többsége aprócska vállalkozás. Jó részük még családi cégnek sem nevezhető. Inkább valamiféle átmenet a nyereséges hobbi és a veszteséges megszállottság között. Erre a piacra viszonylag könnyű belépni. Akadnak, akik sokáig csak olvasóként, vásárlóként bukkannak föl az összejöveteleken, aztán egyszer megelégelik, hogy kedvenc képregényük sehol sem kapható, és a következő börzén már kiadóként kínálják a könyveiket, füzeteiket, remélve, hogy másoknak is kedvencük lesz az adott kiadvány…
Ez a különös rotáció magyarázza, hogy a képregényrajongók már a sorban állás közben megbeszélhetik mikrovállalkozásaik ügyeit. És ez a kiadói aktivitás magyarázza azt is, hogy a börzén sok olyasmi is beszerezhető, aminek értékével csak a képregényfogyasztó szubkultúra tagjai vannak tisztában, az efféle tárgyat vásárló rajongó családjának tagjai azonban úgy vélik, újabb szeméttel lett teljesebb a háztartás. Lehet itt kapni műanyagfigurákat, posztereket, játékokat – természetesen valamennyi az ismert és kevéssé ismert képregényekhez kapcsolódik.
Nocsak, máris itt egy új kiadvány: Kate Kelly – A tettre kész hírvadász. Sci-fi, fantasy, humor. Nem sokkal odébb Mayer Roland Egy jobb füzetben című, erősen limitált példányszámban megjelent képregénye. A kötetből a hírek szerint csak ötven példány készült. Beleolvashatunk a Garibaldi a zombik ellen című, erősen fantáziavezérelt füzetbe. És hopp, egy remekmű: a Blacksad-sorozat új kötete. Azt mondja a kiadó, hogy a világpremier is nemrég, októberben volt. Ez igen! A Pesti Kiadó ügyes családi vállalkozás. Ők adják ki a Lucky Luke-albumokat is. A szomszéd pultnál kedves csemegét fedezek föl: Nagy emberek kis történetei címmel Sajdik Ferenc remek képregénycsíkjaiból érkezett gyűjtemény a Nero Blanco Comix gondozásában.
Itt vannak a gyűjtők, akiktől régi újságokat, külföldi különlegességeket, érdekességeket lehet beszerezni. És akikkel persze jókat lehet beszélgetni.
Természetesen újra és újra szóba kerül: bezzeg Belgium, bezzeg Franciaország, bezzeg ott komoly kultusza van a képregénynek, és nem olyan partvonalon támolygó műfaj, mint mifelénk. Ami igaz, de hát ott nem is ennyire családias esemény a helyi képregénybörze.
