Kispiszkosok: így hívták az utánjátszókat, ahová az új filmek csak többhetes késéssel jutottak el, és ahol nem éppen első osztályú körülmények várták a látogatókat.
A középosztály szórakozása volt a mozi a fővárosban, ugyanis a felsőbb rétegek képviselői nem igazán örültek a „keveredésnek”, márpedig a filmnézéshez nem lehetett megválasztani, kik ülnek az ember körül.
A mozit nem a műsor vagy a közönség, hanem a színtér határozta meg. Filmtechnikai kézikönyvekben olvasható a gúnynév, mellyel azokat a helyszíneket illették, ahol a hosszúság jóval meghaladta a terem szélességét. Ezek voltak a csőmozik. Kissé olyan lehetett nézőnek lenni egy ilyenben, mintha egy alagútban ülne az ember. Hátul tekergett a filmszalag, elöl pedig felvillant a fény. Jobb helyeken naponta söpörték tisztára a padlót és illatosítót is használtak, mert a közönség jelentős részének nem volt otthon fürdőszobája.
Természetesen a vetítéstechnika sem volt hibátlan: a fényforrás nem volt egyenletes, a kép pedig szinte folyamatosan remegett. Aki tehette, minél hátrébb foglalt helyet, hogy legalább egy kicsit élvezni tudja a filmet. A számozott ülőhelyeknél ennek tükrében szedték a jegyeket is, és minél hátrébb szeretett volna ülni valaki, annál többet kellett fizetnie. A levegőben is porszemek szálltak, ez volt a félhomályos moziterem egyik velejárója, a kispiszkosok sajátos „bája”.
A mozijegy sokak számára nem válhatott a mindennapi szórakozás részévé, hiszen volt, akinek a filléres belépődíj megteremtése is gondot okozott. József Attila a Curriculum vitae-ben is leírta, hogy vizet árult a Világ moziban, filmnézésre azonban nem igen volt pénze.
Akárhogy is, de a mozik, így a kispiszkosok is bírhattak már azzal a különleges „tulajdonsággal”, ami miatt a mai napig is jó beülni egy moziterembe: a közösségi filmélmény csak így lehet teljes. Az apró, poros mozikban ugyanott ült az arisztokrata, mint a cselédlány, a főrangúak ugyanúgy, ugyanolyan körülmények között láthatták Buster Keaton vagy Charlie Chaplin néma botladozásait, mint a „pórnép”. Így lett a mozi a korszak legdemokratikusabb színhelye.
Legközelebb a moziépítészetbe igyekszünk kicsit jobban belemerülni.
Cikkünkhöz Kelecsényi László Mozizó Budapest című könyvét használtuk.
Nyitókép: életkép 1938-ból, a Ráday mozi előtt. Forrás: Fortepan.
