Vörös Nem ti kussoltok című új kötetében átiratok segítségével igyekszik életre kelteni József Attilát, akinek a költészete a leginkább inspirálja. Úgy véli, hogy érdemes újra és újra elővenni, hozzányúlni és közeledni hozzá.
A Magvető Caféban megrendezett könyvbemutatón Weiner Sennyey Tibor beszélgetett Vörös Istvánnal.
„József Attila nagyon fontos nekem, és úgy vélem, általában a magyar irodalomban is. A hatvanas években azt mondták, ideje leszakadni a költészetéről; szerintem ez megtörtént, de most érdemes újra és újra elővenni, hozzányúlni és közeledni hozzá. Bár én másképp közeledtem hozzá, mint azok, akik egy-két nemzedékkel utána jöttek” – mondta Vörös István a könyvbemutató elején, majd elmesélte, hogy az elmúlt évtizedekben sokat változott a költőről alkotott képe. Már a középiskolában is nagy hatást gyakoroltak rá a művei.
Vörös szerint a 20. században vannak nála jobb költők, de ő a legnagyobb. „Van, aki Ady Endrére esküszik, azonban én mindig József Attila táborában voltam. Formateremtő költőnek tartom, és ez inspirál benne. Olyan formákat talált ki, amelyek közkeletűvé váltak. Ilyen a Születésnapomra című verse is.”
Weiner Sennyey Tibor költő, író, a DRÓT főszerkesztője úgy érzi, hogy a kötetben nem egyszerűen költői játékok, átköltések és újraírások szerepelnek, hanem valami nagyobb tétje is van a munkának. „A Félvezető című versed végén azt írod, hogy »Leplezd le végre önmagad!« Hogyan érzed: ebben a kötetben végre leleplezted önmagad? Ez volt a célod? Vagy mindig leleplezed magad?”
„Mindig és soha. Egyáltalán nem vagyok a vallomásos költészet szerelmese. Nem magamat akarom leleplezni. Azt szeretném, hogy az olvasó saját magát értse meg olvasás közben, ne pedig engem, mert ilyen értelemben én nem vagyok érdekes. Magamnak persze igen, mert én nyilván saját magamat értem meg írás közben, de ha más engem ért meg olvasás közben, és nem magát, akkor valamit rosszul csináltam – de ez a veszély persze mindig fennáll” – mondta.
Vannak olyan versek, amelyekben a szerző és a családtagjai is megjelennek. „Szóval te is benne vagy a művekben”, állapította meg Weiner Sennyey Tibor.
„Ismert anyaggal érdemes dolgozni. Saját magamat viszonylag jól ismerem, ilyen értelemben például azt is tudom, hogy ki az anyám. De abban az értelemben már nem tartom kimagaslóan érdekesnek magamat, hogy engem kellene megismerni. Több olyan, egyes szám első személyben megírt rész van, amelyeknek nem örülnék, ha rólam szólnának, rám vonatkoznának. Mégis akadnak szubjektív dolgok, amelyeket nem akarok letagadni, és amelyektől szerintem kalanddá válhat az olvasás.”
„Itt-ott olyan húrokat is pedzegetsz a kötetben, hogy a globális klímaváltozással, krízissel szemben lehet tenni. Hogyan látod: 2021-ben magyar költőként te is tehetsz ez ellen?” – kérdezte Weiner Sennyey.
Vörös István igennel felelt. Szerinte csak a tettek számítanak. Ha hiszünk valamiben és teszünk érte, legyen az bármilyen kis dolog, az is tett. A sok kis tett egy részének lehet, hogy nem lesz következménye, de aztán váratlanul beüthet valamelyik.
„Ha kis tettek nincsenek, nagy sem lesz. Csinálni kell. És úgy gondolom, hogy az irodalom akár a világot is meg tudja változtatni. Úgy vélem, hogy Petőfi Sándor Nemzeti dala nélkül az akkori magyar forradalom és szabadságharc lendülete a fele lett volna, és már őszre vagy télre leverték volna, mint az összes többi ilyen forradalmat. Ha az nincs, Magyarország nem vív ki olyan tekintélyt, amely a következő mintegy ötven évben megvolt. Persze azt már rég eljátszottuk. Mellesleg Petőfinek is tekintélye lett, például Friedrich Nietzsche is fordított tőle” – tette hozzá.
A képek a szerző felvételei.
