Kizökkent pillanatok - Csudai Sándor fotói
2019-ben Csudai Sándor nyerte el a Hemző Károly-díjat a több anyagból álló pályázatával. A zsűri nemcsak a magas színvonalú és változatos tematikájú portfóliót értékelte – háborús tudósítás, képriportok, utcai fotó és drónfelvételek –, hanem azt is, hogy a leginkább „hemzős” pályázat volt az övé.
A 1987-es születésű Csudai egészen fiatalon ismerkedett meg a fotózással, mely később hobbivá, majd szenvedéllyé és hivatássá vált. Szakmai tanulmányait a Práter fényképész képzőben végezte el, ahol műtermekben és stúdiókban, napilapoknál gyakorolhatta a fényképezést.
2008-ban gyakornokként a Magyar Hírlaphoz került, ezt követően külső, majd 2010-től belső munkatársa volt a lapnak. 2016-tól az akkor induló Lokál napilap, 2017-től az Origo munkatársa.
A teljes cikk a Capa Központ blogján olvasható.








