A tárlat különlegessége, hogy az életrajz helyett a költő szövegeire épít, kilép a kultikus Petőfi-értelmezésekből, jól körülírható, az életmű ma is könnyen értelmezhető problémakörein keresztül vezeti végig a látogatót.
A színházi, filmes díszlet, az interaktív videóinstallációk egy-egy terem központi elemeiként a korabeli képzőművészeti alkotásokkal együtt összművészeti, performansz jelleget adnak a tárlatnak, mellyel erősen eltérnek egy hagyományos kiállítás látványától. A kiállítás célja, hogy Petőfi szoborrá merevedett alakja helyett a csaknem feledésbe merült, sokhangú életműre irányítsa a figyelmet, és ezzel új megvilágításba helyezze magát a történeti személyt.
A tárlat Petőfi olyan szövegeit idézi, melyek találkozási pontokat nyújtanak a mai kor látogatójának.
Az első, bevezető térben, a palota egyik egykori szalonjában, a kiállítás egyik szenzációjaként, Petőfi eredeti kéziratai, könyvei és a korszak grafikái, valamint a költő relikviái folyamatosan forgó rendszerben tekinthetők meg. Eddig csak kivételes alkalmakon találkozhatott a közönség ezekkel a műtárgyakkal, most ez a technikai fejlesztéseknek köszönhetően állandóvá válik.
A tárlat második, nagyobbik részében a költő életművéből kiemelt hat témakört ismerhetik meg közelebbről a látogatók.
A mindannyiunknak ismerős Petőfi-alak, a hagyomány és a kultusz Petőfije a kiállítás nyitóterében jelenik meg. Felidézhetjük az életrajz fordulatait, a költő emblematikus portréit, tárgyait. Két fontos emlékévhez kötődő, az intézmény történetében is jelentős súlyú tárlaton keresztül ismerhetjük meg az irodalmi muzeológia Petőfi-narratíváit.
A következő öt terem az életműé, melynek színeit, tétjét, eredőit mutatják be.
Az emberek közötti kötelék összekapcsol. Nemcsak hasznos, de kötelességet is jelent. A nyilvánosság előtt botrányhősként megjelenő költő szoros emberi kapcsolatokat épít. Barátság, bajtársiasság, meghittség, szerelem hullámzik Petőfi társas kapcsolataiban.
A róna egyszerre a szabadság végtelensége és a haza versekben megformálódó tája. Lehetőség spirituális azonosulásra a természettel, amely mégis mindig kiismerhetetlen, sőt veszélyes marad.
Az otthon a bensőségesség világa. Amikor Petőfi hazatér, a falusi, a mezővárosi otthon melegsége várja. Amikor családot alapít, biedermeier városi környezetbe költözik. A magyar főváros éppen létrejövő kifinomult kultúráját és a vidék provinciálisból, elmaradottból polgárivá váló, átalakuló közegét Petőfi olykor szembeállítja. Hol az egyikben, hol a másikban tűnik fel alakja.
Az embert vonzzák és fenyegetik a titokzatos erők, a rémek, kísértetek, démonok, a borzongás, a temető, a halál. Petőfi életművében az egyén szabadságát, a politikai cselekvést, a polgári idillt rendszeresen járják át ismeretlen, földöntúli erők. A költő az önkifejezés mellett a meghökkentő újszerűség lehetőségét látja a titokzatos, a misztikus vonzásában.
Petőfi áldozatot vállal. Járja az országot, ontja a verseket, számára nem kérdés, hogy a közösségért való áldozat nemcsak teher, hanem kötelesség is. Petőfi közéleti, művészi, magánéleti, pályaválasztását illető vívódásai végigveszik a cselekvési lehetőségeket, és azok személyes, gyakorlati következményeit.
Amikor végül eljött a cselekvés ideje, képes volt tettekre váltani elveit.
A márciusi forradalomban erőt mutatott. A pillanatnyi eufória után azonban hamar jött a kiábrándulás. A forradalmi események nyomán nemcsak a vágyott polgári világ kezdett megvalósulni, de az erőszak is elkerülhetetlennek látszott. Petőfi hol a tehetetlenség miatt kiábrándult alkotó, hol erőszakot követelő radikális népfi. Tragikusan rövid élete végén kényszerűen nézett szembe a megbillenő világ apokaliptikus következményeivel.
A különböző súlyú témák egyenrangúsága szándékosan közvetíti a töredezettség, fragmentáltság élményét. Petőfi tudatában volt annak, hogy közönsége érzékeli ezt az ellentmondást. Sokszínűségét bátran vállalta, valószínűleg nézetei széttartóságával is többé-kevésbé tisztában volt.
A tárlat központi hatáseleme a meglepetés, a váratlanság, ami Petőfi poétikájának szövegszervező ereje.
A költő „tabudöntögető” gesztusait, melyek korának közvéleményét megbotránkoztatták, mai kontextusban értelmezi újra. A fergeteges szövegű paródiák, az (ön)ironikus próza és az eleve játékosnak szánt versszövegek gyűjteménye a Petőfi-életmű eddig kevésbé feltűnő humorát mutatja be.
A látvány és a multimédiás pontok szorosan összefűzve jelennek meg a kiállítás képzőművészeti és tárgyi elemeivel. A kiállítás számos közgyűjtemény anyagából választott, többek között a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, az egri Dobó István Vármúzeum és más intézmények raktáraiban rejtőzött mműkincsek szakszerű restaurálás után kerültek méltó helyükre a tárlatban.
A tárlat kurátorai: Dr. Kalla Zsuzsa irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi főigazgatóhelyettese, Prágai Adrienn művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa, valamint Dr. Vaderna Gábor irodalomtörténész, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének igazgatóhelyettese.
A képen a készülő kiállítás. Forrás: a PIM Facebook-oldala.
