Magyarországon az alkotók szerzői jogáról először 1884-ben született törvény, amely elsősorban a kezdeményező irodalmárok érdekeit védte, nem tiltotta például a zeneművek szerző vagy jogosultja beleegyezése nélküli előadását. Az Osztrák-Magyar Monarchia első, zenei jogvédelemre szakosodott szervezete, a Gesellschaft der Autoren, Componisten und Musikverleger in Wien (AKM) 1897 decemberében, az osztrák szerzői jogi törvény kibocsátása után két évvel alakult meg, majd 1907. május 21-én létrejött az Írók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete, amely az osztrák, a német, a spanyol és a francia szerzőket képviselték Magyarországon.
Az 1930-as évek elejének gazdasági válsága a szerzői jogdíjbevételt alig csökkentette, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a szerzők jogdíjigényét újabb területekre (fonográf, gramofon, rádió, hangosfilm) terjesztették ki, így a Szövetkezet bevételei minden korábbinál magasabbra emelkedtek. Egyre többen kérték a felvételüket a Zeneszerzők Szövetkezetébe. A jelentkezők nagy száma arra késztette a vezetőséget, hogy az automatikus felvétel helyett a tagságot bizonyos feltételekhez kösse. 1936-ban 170 rendes tag és 770 jogdíjjogosult tartozott a Szövetkezet kötelékébe. A második világháború idején "zsidóérdekeket szolgáló" jogvédő alakulatnak nevezték a Szövetkezetet a szélsőjobboldali körök, 1944 tavaszán a 220 rendes tag közül kizártak 70 fő izraelitának minősített tagot illetve törölték a jogdíjjogosultak 20%-át a névsorból. November végén nyilas fegyveresek lezárták a Szövetkezet irodáit és a működést bizonytalan időre felfüggesztették. A főváros ostroma alatt a Gerlóczy utcai székház Dalmady utcai frontja az irodákkal és az irattárral együtt teljesen megsemmisült. 1946-ban Heltai Jenő, Becskő József, Márkus Alfréd és Huszka Jenő közbenjárására a belügyminiszter új rendelettel pótolta az 1942-ben hatályon kívül helyezett, a jogdíjbehajtás szempontjából létfontosságú rendeleteket. A magyar szerzők érdekeinek képviseletében 1947-ben utazott először nagyobb küldöttség külföldre a nemzetközi kapcsolatok helyreállítása és az anyagi ügyek rendezése céljából. A külföldi partnerek többsége a magyar szerzők javára lemondott a háború alatt felhalmozódott járandóságairól.
A Rákosi-korszak több változást is hozott a zenei szerzői jogok közös kezelésében. A legjelentősebb kétségkívül a Szövetkezet 1953-ban bekövetkezett felszámolása, vagyonának államosítása volt: az "átkeresztelt" Szerzői Jogvédő Hivatal január 1-jétől állami költségvetési szervként működött. Az 1956 utáni években a szerzői jogdíjbevételek folyamatosan nőttek, annak ellenére, hogy a külföldről érkező kisjogdíjak ez időben igen szerények voltak - leszámítva a Bartók és Kodály művek után járó jogdíjakat. A bevétel emelkedése nem csak a vendéglátó-ipari és egyéb szórakoztató egységek számának gyarapodásának és nagyobb lefedettségű ellenőrzésének volt köszönhető, hanem a több zenehasználó üzletet átfogó átalányszerződések mind általánosabbá tételének is. Ezen kívül a jogdíjfizetésre kötelezhető szolgáltatások köre is bővült. A Szerzői Jogvédő Hivatal a '60-as években a nemzetközi kapcsolataiban az ARTISJUS nevet vette fel, s ez később belföldi névhasználattá is vált.
Az 1969-es új szerzői jogi törvény jótékony hatásai a korszakban kézzelfoghatóvá váltak. Így például az új szerzői jogi törvény a vendéglátó vállalatok esetében nagyobb teret engedett a keret- és átalányszerződések megkötésére. Ugyanakkor még a hetvenes években is komoly gondot okozott, hogy néhány szocialista országból - Románia, Bulgária, Csehszlovákia - megkapják a magyar szerzők illetményeiket. A '80-as években az egyik legfontosabb, az Artisjus működését évtizedekre megerősítő esemény a magáncélú másolások elterjedése miatt bevezetett ún. üres kazetta jogdíj-rendszer és a kábeltelevíziózás utáni jogdíjak bevezetése volt. A másik fontos esemény ebben az időben a Magyarországot 1940-ben elhagyó Bartók Béla szerzői jogai megöröklése körüli évtizedes nemzetközi viták lezárása volt. Az utolsó jelentős jogi változás az 1998-ban egyesületté alakult Artisjus életében a nagyjogos művek kezeléséről történő lemondás volt 2000-ben. A technikai fejlődés felgyorsulása napjainkban egyre több kihívás elé állítja az intézményt, elsősorban a digitális zenehasználat terén.
1993-ban a szervezet Huszka Jenő (ma Artisjus-díjat) alapított. Később a magyar nótaszerzők számára is alapítottak egy jutalmat Dankó Pista-díj néven (utóbb ez is az ARTISJUS-Díj része lett). Az évenkénti díjazást 1999-ben kiterjesztették az év egy-egy komolyzenei alkotásának szerzőire is.
(2007. június 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Az ARTISJUS 100 éves jubileumi koncertje; Weiner: f-moll szerenád; Liszt: A-dúr zongoraverseny; Dohnányi: Koncertdarab, op. 12; Bartók: Magyar képek; Kodály: Galántai táncok; km.: Jandó Jenő (zongora), Perényi Miklós (gordonka), Nemzeti Filharmonikus Zenekar; vez.: Kocsis Zoltán)
