(MTI) - Sztravinszkij apja a Marinszkij-színház híres basszistája volt, anyja szintén énekelt és jól zongorázott. A muzsikus szülők gyermeke csak kilencévesen kezdett el zongorázni és zeneelméletet tanulni, de hamarosan az improvizálás lett egyik legkedvesebb foglalatossága. Apja kívánságára a pétervári egyetem jogi fakultására iratkozott be, itt találkozott Rimszkij-Korszakov legkisebb fiával, majd segítségével magával a zeneszerzővel is. A mester hamarosan saját tanítványává fogadta. Kapcsolatuk szoros barátsággá mélyült, sőt Sztravinszkij apjának halála után Rimszkij-Korszakov szinte atyai szerepet játszott életében.
Sztravinszkij 23 éves korában döntött úgy, hogy a zenének szenteli életét. Tűzijáték című zenekari fantáziáját 1908-ban adták elő Szentpétervárott. A nézőtéren ott ült Szergej Gyagilev, az Orosz Balett impresszáriója, akit a hallottak arról győztek meg, hogy csapatából már csak Sztravinszkij hiányzik. Találkozásuk a zeneszerző pályafutásának sorsdöntő eseménye lett, barátságuk egy évvel később kezdődött, amikor Gyagilev megbízta a Tűzmadár megkomponálásával. A táncjáték 1911-es párizsi bemutatója a XX. század zenéjének egyik legjelentősebb eseménye volt: az előadást, amelyben Petruska szerepét Vaszlav Nizsinszkij táncolta, tomboló lelkesedéssel fogadta a közönség.
Oroszországba hazatérve Sztravinszkij hozzálátott a Tavaszi áldozat megkomponálásához. A darabot 1913-ban szintén Párizsban mutatták be - példátlan botrány kíséretében, a nézőtéren a rendet alig lehetett helyreállítani. A történtek megviselték a szerzőt, aki már a színrevitellel sem volt elégedett, főként, hogy Nizsinszkij a tempót több helyütt lassabbra vette, hogy a bonyolult táncmozdulatok érvényesülhessenek.
Az első világháború kitörése Svájcban érte. Sztravinszkij az Oroszország elhagyása után érzett vigasztalhatatlan bánata miatt megszállottan utazott, költözött, végül 1920-ban családjával Franciaországban telepedett le. Ebben az évben mutatta be az Orosz Balett utolsó közös munkájukat, a Pulcinellát, majd szakított Gyagilevvel.
1939-ben átköltözött Amerikába, feleségül vette Vera de Bosset orosz színésznőt. 1945-ben amerikai állampolgár lett, sikeres volt és gazdag, s őszintén mondhatta: második hazájának érzi az Egyesült Államokat. Hihetetlen energiára vall, hogy hajlott korban írta meg első egész estét betöltő operáját, a Léhaság útját, amely a velencei fesztiválon tartott bemutatón valósággal ámulatba ejtette a közönséget. 1962-ben látogatott haza a Szovjetunióba, hogy saját műveit vezényelje Leningrádban és Moszkvában. Rajongói kitörő lelkesedéssel, hősként fogadták, leningrádi koncertjére harmincezren álltak sorba jegyért.
1967-től életereje fokozatosan hanyatlott, már nem komponált, a zene utáni vágyát hanglemezek hallgatásával elégítette ki, végül 1971. április 6-án New York-i otthonában hunyt el. Testét a velencei San Michele szigetre szállították, és az ottani ortodox temetőben barátja, Gyagilev mellé temették.
